Délmagyar logó

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 15°C Még több cikk.

Az ország egyik legjelentősebb agrárrendezvénye a vásárhelyi - galéria

Idén 603 kiállító mutatkozik be a kiállításon. Tavaly 27 országból 60 ezren látogattak el a programra. A nézőszám a szervezők várakozása szerint most tovább növekszik. Antal Gábor kiemelte, számukra fontosak a fiatalok. Idén szervezetten, 1012 18 év alatti és 460 18 évesnél idősebb diák is kilátogat a kiállításra. Ők már a jövő agrárgenerációját jelentik.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere hangsúlyozta, a kiállítás résztvevői nemcsak a szervezők, hanem Hódmezővásárhely vendégei is. – Ez a rendezvény vonzza immár 25 éve a legtöbb látogatót Hódmezővásárhelyre. Méltán lehet állítani, hogy öregbíti városunk hírnevét. A szervező cég pedig az egyik legjelentősebb vállalkozás a városban – fogalmazott a polgármester. Kiemelte, a mezőgazdaság stratégiai ágazat. Amerikai példát említett. Az USA-ban a lakosság körülbelül 1 százaléka nemcsak megtermeli a 330 millió lakos élelmiszerét, hanem még legalább ugyanennyi embert élelmeznek. – Ma Magyarországon a mezőgazdaságra is jellemző a szakemberhiány. Ezért a hangsúly az innováción van, ami segíti a hatékonyságot és a versenyképességet – mondta.

Győrfi Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke arról beszélt a megnyitón, hogy a magyar állattenyésztés szinte minden évben jelentős kihívásokkal néz szembe. A közelmúltból megemlítette a tejipari válságot, a baromfiinfluenzát és a sertéspestist.
 
Megnyitott a jubileumi állattenyésztési napok Vásárhelyen - Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA


Farkas Sándor országgyűlési képviselő, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) elnöke hangsúlyozta, a kiállítás szervezői történelmet írtak. Álmukat egy olyan időszakban váltották valóra, amikor a mezőgazdaság zászlóshajója inkább egy süllyedő hajóra hasonlított. Az állattenyésztők azonban nem években, hanem generációkban gondolkodnak. 25 év alatt, amióta a kiállítás létezik, felnőtt egy új emberi generáció – fogalmazott.

Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, 2010-ben a kormány szövetséget kötött az agráriummal annak érdekében, hogy az ágazat fejlődjön, a benne dolgozók pedig előrébb jussanak. Az elmúlt időszakban számos nehézséget kellett túlélnie az ágazatnak. Mindezek ellenére elmondható, hogy a magyar állattenyésztés nőni és fejlődni tudott. 2010 óta az ágazat több mint 8 százalékos kibocsátásnövekedést ért el. Ma már ez a szám elérte a közel 900 milliárd forintot, ami mögött sok munka van.

A kiállítás idei díszvendége Szerbia. Emellett számos ország is agrárminisztériumi szinten képviseltette magát a rendezvényen.

A megnyitón az is elhangzott, az állattenyésztési napok második alkalommal ad helyet az agrár-felsőoktatási intézmények országos gazdászversenyének. Hat egyetem tíz csapata méri össze tudását.
 
Megnyitott a jubileumi állattenyésztési napok Vásárhelyen. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

Korábban

Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára ma 9 órakor nyitja meg a csütörtöktől szombatig tartó 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat. Az előkészületekkel kapcsolatban tegnap már az utolsó simításokat végezték a szakemberek.

Szomorú apropója is van a jubileumnak: a közelmúltban hunyt el, 59 évesen, Kucsora István. Az ő ötlete alapján és vezetésével szervezték meg 1993-ban az első rendezvényt, amely akkor az I. Alföldi Állattenyésztési Kiállítás nevet viselte. Akkor az Aranyági Ménest vezette, de már a 80-as években megalapította sajátját, a később híressé vált Kéktói Ménest, amely az idén 26 lóval vesz részt a rendezvényen. A négylábúak a tenyészszemlén kívül a különböző bemutatókon, versenyeken is szerepelnek.

A mai programok közül kiemelkedik a szaktanácsadók számára 14órától rendezendő Kihívások és kilátások az egyes állattenyésztési ágazatokban című konferencia, ami a kiállítási centrum melletti Takács Ferenc Képző Központban lesz. A mai kínálatban található még solymászbemutató, ló, juh, sertés és szarvasmarha tenyészállat-bírálat, valamint fejésbemutató.

Az esemény autós, motoros, kerékpáros megközelíthetőségéről hétfői számunkban már írtunk – ajánlott az északi elkerülő használata –, és erről részletes információ található a rendező Hód-Mezőgazda Zrt. honlapján. A buszjáratok korábban is csak hétvégén közlekedtek, vagyis idén kizárólag szombaton vehetik igénybe a látogatók. Az autóbusz-állomásról 9 órakor, vissza a kiállítási centrumtól 9.30-kor indul az első. A folytatásban 18 óráig, illetve 18.30-ig egész órában és félkor startolnak a céljáratok, amelyek az autóbusz-állomás–Bauhaus Áruház–vasútállomás (ideiglenes)–Simonyi utca–vásártér–kiállítási központ útvonalon közlekednek. A jegy 210 forintba kerül, míg a kiállításra a belépő és a parkolás egyaránt 1500 forintba – ez évek óta változatlan –, 18 év alattiaknak pedig ingyenes.

– A gyerekek miatt tavaly már voltunk az állattenyésztési napokon, az idén sajnos családi program miatt nem lehetünk ott – mondta Füvesi Sándor. Hozzátette, jó, színvonalas rendezvény. – Minden évben kimegyünk, így lesz ez idén is. Főleg az állatok miatt látogatjuk a kiállítást, a 9 éves Adrienn-nek nagyon tetszenek, de biztos, hogy az egyéves Zoé is megkedveli majd őket – közölte Rostás-Nagy Beáta, aki éppen Zoéval sétált babakocsival.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb arany minősítés a vásárhelyi Bóbitáknak

Újabb arany minősítés a vásárhelyi Bóbitáknak
Évről évre nagyobb a tétje az egri léghajtányversenynek, az eseményen idén három szegedi jármű is indul. Tovább olvasom