Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

Beszántották a falu kamillaültetvényét

Székkutas - A székkutasi önkormányzat 7 hektárnyi kamillaültetvényét szántották fel ismeretlenek, így a falu gyógynövényprojektje egy évet biztosan csúszik. A polgármester feljelentést tett, az idei büdzsé közel 1,5 milliós bevételtől esik el. A vetőmag árát is bukta a település.
– Az elmúlt héten a településen működő Herbária vezérigazgatójának mutatta meg Rostás Péter alpolgármester a Kakasszék közelében található kamillaültetvényt. A helyszínre érve szántás nyomai fogadták őket – mesélte el lapunknak Szél István polgármester.

A település vezetője szerint nehéz megmondani, mekkora a kár, de biztosan több mint 1 millió forint. Csak a vetőmag 6-700 ezer forintba került, a Start- munkaprogramból finanszírozták. Nem beszélve arról, hogy az elültetett kamilla akár 10 évig szolgálta volna Székkutast, és a falunak komoly bevételt termelt volna. Azt tervezték, hogy a közmunkások begyűjtik a növényt, amit aztán a helyi üzemben dolgoztak volna fel.

Rostás Péter alpolgármester mutatja, mi maradt a kamillából. Mögötte a felszántott terület. Fotó: Kovács Erika
Rostás Péter alpolgármester mutatja, mi maradt a kamillából. Mögötte a felszántott terület.
Fotó: Kovács Erika

– Nem hiszem, hogy szándékosság lenne, de valaki ennyire felelőtlen sem lehet. Nem értem, hogy történhetett. Megtettük a feljelentést ismeretlen tettes ellen. Vannak elképzeléseink, hogy ki lehetett, de a nyomozást majd elvégzi a rendőrség. A föld körül található tanyák lakói szerint egyetlen traktort láttak arra az utóbbi időben – tette hozzá a polgármester. Egy hektár felszántása 30-40 ezer forintba kerül, így a 7 hektár esetében több mint 200 ezerről van szó. Szél István ezért sem gondolja, hogy valaki szándékosan tette tönkre a kamillaültetvényt és dobott ki ennyi pénzt az ablakon.

– Most megvizsgáljuk a lehetőségeinket, mi az, amit el tudunk vetni, majd annak az értékesítéséből újra vásárolunk kamillát – vázolta Szél István.

– A terméstől függően évi 1,3-1,5 millió forint árbevételt hozott volna a betakarított kamilla a székkutasi önkormányzatnak, amitől így elesett a település – mondta Czirbus Zoltán. A Herbária Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, a 7 hektáros területről 2-2,5 vagonnyi gyógynövényt szállítottak volna az üzembe, majd onnan a feldolgozás után a polcokra. Ennek ellenére bízik abban, hogy folytatni tudják a munkát, és az önkormányzat az ősszel újra nekivág a kamillaültetésnek. Erről még nem tárgyaltak a polgármesterrel, de ez sem fog elmaradni.

A kamillaüggyel kapcsolatosan megkerestük a rendőrséget is. E-mailben azt a választ kaptuk: valóban érkezett feljelentés az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden vásárhelyi véleményére kíváncsi a város

Hegedűs Zoltán alpolgármester elmondta, két hektár terület lesz üres, ahová elsősorban a szabadidő eltöltésére alkalmas eszközöket ajánlanak a helyiek figyelmébe. Tovább olvasom