Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Ingyentelkeket a romos házak helyére

Meglepő javaslattal állt elő Szabó Dániel, a Hódmezővásárhelyért Városfejlesztési Alapítvány elnöke: úgy véli, a lakatlan és lakhatatlan házakat kellene kisajátítania a városnak, s ezeket kellene ingyentelekként odaadni a fiataloknak. Lázár János polgármester támogatja az ötletet.
Ez a ház már teljesen lakhatatlan. Illusztráció: Tésik Attila
Sokat jár kerékpárral és gyalog Szabó Dániel, a Hódmezővásárhelyért Városfejlesztési Alapítvány elnöke, így jól látja, mennyi romos, lakatlan ház csúfítja a város forgalmasabb utcáit. Nemrégiben született meg az ötlet, mi módon lehetne ezeket, illetve a foghíjas telkeket úgy hasznosítani, hogy tulajdonosaik mellett a város rászoruló polgárai is jól járjanak.

– Azt javasoltam, hogy az önkormányzat ne a külterületeken osszon ingyenes telkeket, ahogy azt majd most teszi, hanem a városban. Mégpedig úgy, hogy egyezzen meg a romos, lakatlan házak tulajdonosaival ingatlanjaik kisajátításáról, és ezeket adja át ingyenesen az építkezni vágyó fiataloknak.

Szabó Dániel hozzáfűzte, maga is átérzi az építkezni vágyók gondjait, hiszen Vásárhelyen már akkor is a telek megszerzése volt a legfőbb gond, amikor ő maga fiatalkorában két házat is épített. Úgy véli, most több száz ilyen ingatlan is lehet a városban.

– Sok helyen megfordultam az országban, s jó néhány helyen azt hallottam, hogy Vásárhelyt úgy nevezik paraszt Párizsnak, hogy a kifejezés első részére hangsúlyozzák, éppen a városkép, a romos házak és a foghíjak miatt – tette hozzá. – Nos, ezen a megítélésen is segítene,
ha az ötletem visszhangra találna.

Az alapítvány elnökének ötlete kedvező fogadtatásra talált a városvezetésnél. Lázár János polgármester ugyanis megbízta a műszaki irodát, hogy a közterület-felügyelet segítségével térképezze fel a lakatlan és lakhatatlan házakat, s készüljön azokról egy belső tanulmány.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra sincs bérlője a felújított vámháznak

Nem akarja bérbe venni senki a vásárhelyi vámházat. Az önkormányzat három éve felújította a mártélyi… Tovább olvasom