Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Kamionnal ütközött a pezsgős teherautó

Egy magyar teherautó és egy bosnyák kamion ütközött össze, valószínűleg az első vezetője hibájából Kopáncsnál. A balesetben senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős.
Teljes útzár mellett végezték a műszaki mentést Fotó: Tésik Attila
Nem sérült meg senki abban a balesetben, amely tegnap délután történt a 47-es főút kétsávos szakaszán, az Anno vendéglő közelében, ahol egy pezsgőt szállító teherautó haladt Szegedről Vásárhely felé. Kopáncsnál az előtte lévő Renault lassított egy kerékpáros miatt, mire a teherautó sofőrje is a fékre lépett. Hogy az ütközést elkerülje, balra húzta a kormányt...

– Nem akartam hátulról belefutni a Renaultba, ezért a fékre tapostam, majd elhúztam a kormányt – mondta a teherautó vezetője. – Szinte a semmiből került elő egy sárga kamion...

A negyven tonna búzát szállító, bosnyák járműszerelvény vezetője nem tudott már mit tenni. A kamion nekiütközött a teherautónak, átperdítette a maga előtt lévő sávba, ott beletolta az út menti árokba. A két V alakban megálló jármű csak egymásban okozott jelentős anyagi kárt.

A csúcsforgalmat azonban alaposan megfogta a helyszínelés idejére életbe léptetett félpályás útzár, mely akkor vált teljessé, amikor megérkezett a szegedi tűzoltók 40 tonnás daruja. Ezzel próbálták kiemelni, szétválasztani a két járművet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy ágyneműtartóban rejtegette a holttestet

Leszúrta lakótársát, majd holttestét napokon keresztül az ágyneműtartóban rejtegette egy férfi a… Tovább olvasom