– Húsvéthétfőre általában szolgálatba kérem magam – árulta el Edit –, „menekülök" a kölni elől, mert nem bírom a locsolkodással járó erős, vegyes illatot. Húsvétra sütöttem, hoztam magammal süteményt, de aki meglocsol, az nem kap! – mondta tréfásan fenyegetőzve.
A vásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában az egészségügyi, logisztikai és helyőrségi támogató feladatokat ellátó katonák közül tegnap délelőtt fél 9-ig Bubik Sándor őrmester és Rózsa Éva szakaszvezető ügyelt. Őket váltotta a 24 órás szolgálatban két szakaszvezető, Kiss Csaba és Korsósné Szakál Edit.
 |
| Szolgálatátadás és -átvétel a hódmezővásárhelyi laktanyában. Bubik Sándor először Korsósné Szakál Editet (jobbról), majd Rózsa Évát locsolta meg. Fotó: Tésik Attila |
A férfiak kölnivel érkeztek, és a locsolkodás után előkerültek a piros tojások is, amit jutalomként kaptak figyelmességükért Évától és Edittől.
– A mai világban már elvesztette igazi jelentőségét a locsolkodás – vélekedett Éva. – Nem is vagyok igazán híve, de ha elém állnak a kölnivel, nem szaladok el, szívesen veszem a gesztust. A fiaim elmentek locsolkodni, jómagam pedig sütéssel, főzéssel készültem az ünnepre.
Szanda Zsolt százados azt mondta: általában az ünnepet követő első munkanapon locsolják meg a katonalányokat közvetlen kollégáik, ám előfordul, hogy a húsvéthétfőn is kölniillat lengi be a laktanyát.