Munkatársunktól - 2012.05.18. 06:57
A közgyűjteménynek nem ez lesz az első idei „szereplése", a fővárosi Utazás kiállításon, illetve az újvidéki agrár- és turisztikai vásáron is megmutatta magát. A majálisi apropót a Tornyai János Múzeum fejlesztése, rekonstrukciója adja, például a 365 millió forintos, úgynevezett kis Tornyai-projekt keretében a pincében látványraktárt alakítanak ki, bővül a földszinti fogadótér, míg az emeleten időszaki kiállítótermek kapnak helyet. Nyár végére, ősz elejére – a Tornyaival, az Alföldi Galériával és a BMK-val – szinte kulturális negyed alakul ki a belvárosban.
Az önálló standon szombaton a Tornyai mutatkozik be, vasárnap pedig az Emlékpont és a város népi kiállítóhelyei. A vásárhelyiek főként a gyerekekre, családokra számítanak, így a kínálatukban lesznek műtárgyak fényképei, amelyeket puzzle-szerűen lehet kirakni. A nagyobbak, illetve a felnőttek megtekinthetik a leghíresebb vásárhelyi műtárgyak másolatait, neolitkori házat építhetnek, és edényeket rakhatnak össze cserépdarabokból, szintén puzzle-szerűen. A korábbi és az újabb kiadványokból (például: Vásárhely anno) is visznek, amelyeket az érdeklődők ott meg is vásárolhatnak.