Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Nagy Pick-drukker a lakópark új igazgatója

Hódmezővásárhely - 39 év után mondott búcsút a vásárhelyi kórháznak Hajdú Józsefné. Az intézmény egykori ápolási igazgatója most a nyugdíjaslakóparkot vezeti. Célja, hogy még vonzóbbá tegye a lakóparkot, ahol jelenleg 5 lakás vár új gazdára.
Konyhai kisegítőként kezdett 14 évesen dolgozni a vásárhelyi Erzsébet-kórházban Hajdú Józsefné, majd 39 év után ápolási igazgatóként mondott búcsút az intézménynek. Most a nyugdíjaslakóparkot irányítja.

– Szakmailag mindig újabb kihívásokat kerestem. Konyhai kisegítőként nyaranta segédápoló voltam, majd elvégeztem az egészségügyi szakközépiskolát. A szülészeten dolgoztam, végül főnővérként osztályvezető lettem, majd ápolási igazgató. Közben szakmailag is képeztem magam, egészségügyi főiskolán diplomát szereztem, később pedig egyetemen menedzsmentet, közgazdaságtant tanultam – magyarázta Hajdú Józsefné. A lakópark 5 évre kinevezett új igazgatója mindeközben két gyermeket nevelt.

– Nagyon fontos számomra a család. Egy-egy kimerítő nap után közösen főzünk. A férjem a kínai, én pedig a hagyományos, paraszti ízek szerint. Szeretek olvasni, kirándulni, és nagy Pick Szeged-drukker vagyok – árulta el az igazgató.

Hajdú Józsefné új igazgatóként minden lakót meglátogat. A szerző felvétele
Hajdú Józsefné új igazgatóként minden lakót meglátogat.
A szerző felvétele

A lakópark új vezetője számára fontos, hogy szeretetteljes, biztonságos légkörben tölthesse az intézmény 111 lakója a mindennapjait. Hajdú Józsefné mindenkit külön meglátogat, hogy megismerkedjenek. Minél vonzóbbá szeretné tenni a vásárhelyi nyugdíjaslakóparkot, ahol jelenleg 107-ből 5 lakás vár gazdára. A 35–52 négyzetméteres ingatlanok használati joga 2 millió 800 forinttól 4 millió forintig vásárolható meg. A meglévő szolgáltatások – 24 órás nővérszolgálat, házi betegápolás, külön buszjárat bevásárlásra – színvonalának erősítése mellett a közösségi életre nagy figyelmet akar fordítani. Hajdú Józsefné úgy vélte, a 8 éve átadott intézmény a szolgáltatásaival előkelő helyet vívott ki magának, ezt az is jelzi, hogy nemcsak a környékről, az ország számos pontjáról költöznek hozzájuk.

Gesztenyeliget

A vásárhelyi lakóparkhoz hasonló működik 2008 óta Szegeden is. Míg az előbbi önkormányzati tulajdonú nonprofit cég, addig a Gesztenyeliget Nyugdíjasok Lakócentruma magánvállalkozás. Itt jelenleg 70 – egy- és kétszobás, teraszos – lakás található, de mint megtudtuk, 25 otthonnal még bővítik. A használatbavételi jogot 3 millió forinttól lehet megvásárolni. Az emelt díjas befizetés összegét elhalálozás esetén visszatérítik a hozzátartozóknak – hallottukdr. Ambrusné Nagy Zsuzsanna ügyvezetőtől. Jelenleg 65 százalékos kihasználtsággal működik a lakócentrum.

Olvasóink írták

  • 9. tol 2011. március 28. 22:28
    „a Hajdúné egy rendkívül jó főnővér volt. A nőgyógyászati osztályon. Sajnos, elkezdték felfelé buktatni.”
  • 8. airwaves 2011. március 22. 13:38
    „Jó érzés lehet, ha az embert ilyen sokan "szeretik"... Bár ha olvassa, biztosan írígyeknek tartja őket.”
  • 7. kismaci5 2011. március 22. 11:35
    „Őszinte részvétem a lakóparknak!Sajnálom a dolgozókat és a nyugdíjasokat.
    Állítólag nem ő ment el,hanem kirúgták.Minden elismerésem Kallainak!Ezt a jó döntést hamarabb is meghozhatták volna,az egész kórház örömére.”
  • 6. jotty 2011. március 21. 14:35
    „Inkább nem kommentelem az írást, mert amit szívem szerint írnék azt egyből kimoderálnák. Így inkább kihagyom.”
  • 5. pixelplus 2011. március 21. 10:24
    „hajdú józsefnét elnézve nem tenném rá a nyakam, hogy születésétől fogva nőnemű”
  • 4. babérka 2011. március 20. 18:27
    „Örömmel láttam a képen Balázs bácsit és Marika nénit. Együtt dolgoztunk a varrodában . A háziipari szövetkezetben a 9o es évek elején . Jó egészséget kívánok mindkettőjüknek a volt kollégák nevében! Olgi”
  • 3. huggybear90807 2011. március 20. 12:14
    „Latod zsuzsa, visszanyalt a fagyi. Azt mondtad egyszer egy ertekezleten, hogy senkinek sincs biztos "nyugdijas" allasa a korhazban... neked sem volt. Takarekra kellett volna venned magad de te nem fertel a borodben. Jellemben hasonlo vagy lazar janihoz csak o egy milivel okosabb. Egyikotok sem alkalmas vezetoi poszt betoltesere - pszihologiailag ertve. Gondolom tul sokat tudsz ugyhogy oda kellett dobni egy csontot - a lakoparkot - hogy hallgass. Ez jobb igy mindenkinek hidd el (kiveve persze a lakoparknak). Erdemeidet senki sem vitatja, kemeny munkadat sem csak ezek mellett kevesebb gog, tortetes es sokkal tobb profizmus kellett volna. Na sok sikert a jovoben, gondolom most alacsonyabb lovon ulve atertekeled majd a dolgokat egy kicsit.”
  • 2. Bomi 2011. március 19. 19:36
    „Ahogy tudom, kirúgták a kórházból, azért jött el.
    Utána pedig, hónapokig az idegosztályon volt.
    Amiért évekig puncsolt Lázárnak, úgy voltak vele, beteszik a Lakóparkba igazgatónak.”
  • 1. Írástudatlan 2011. március 19. 11:03
    „Hát 1.-es Tóth Zsuzsa nem tudom hogy jól döntöttél e?
    Vagy inkább menned kelett a kórháztól?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hősök lettek Andrea megmentői

Hivatalosan is hős lett a vásárhelyi Marczinka István és testvére, László. Tovább olvasom