Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Öreg állatokat szűrnek januártól Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - A vásárhelyi állatvédő egyesület szervezésében hat állatorvos januárban öreg állatok ingyenes szűrővizsgálatát tartja. A hetedik életévüket betöltött macskákat, kutyákat ellenőrzik, s ha van valami panaszuk, azt kedvezményesen orvosolják is, ha gazdájuk akarja.
A vásárhelyi Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület 2007 októberében szervezte meg első akcióját, amelynek során macskákat és kutyákat ivartalanítottak. Ez a kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy jövőre újabbakat terveznek. Január 2-a és 31-e között a hetedik életévüket betöltött kutyák és macskák részére tartanak majd ingyenes szűrővizsgálatot. Márciusban újra ivartalanítanak, júniusban pedig macskákat immunizálnak, vagyis veszettség, illetve egyéb fertőző betegségek ellen oltják be őket.

Morcsika, az egyik legkorosabb

Vásárhely egyik legkorosabb macskája az 1989. március 25-én született Morcsika. Gazdájától, Rozgonyi Lászlónétól megtudtuk, hogy kiskorában még az Átokházi Tivadar nevet viselte a szeleburdi sziámi, de ahogy idővel lenyugodott, lett belőle előbb Morcsika, aztán lassan Édeske. Ha emberi léptékkel nézzük, akkor a cica úgy 89-90 éves lehet. Egy átlagos macska úgy 12-13 évet él, de Piroska néni nagyon bízik abban, hogy kedvencét felköszöntheti 20. születésnapján is. Morcsikának most már csak két foga van, alig hall, de óriási a szeretetigénye. Az idős asszony örül a lehetőségnek, de hozzájuk házhoz jön az állatorvos, mivel a macska nem tűri a szállítást.

– Nagyon sokan hívnak minket, mert nem tudnak mit kezdeni öreg, esetleg beteg kedvencükkel. A gyepmesteri telepre is kerülnek emiatt öreg állatok. Azt szeretnénk, hogy a gazdik ne ijedjenek meg attól, ha öregszik a kutyájuk vagy macskájuk. Mint az embereknél, náluk is a legfontosabb a megelőzés, s erre való a szűrés – tudtuk meg Dömötör Júliától, az egyesület elnökétől.

Az egy hónapos akcióban részt vevő állatorvosok – Cseuz Tamás, Horváth Zoltán, Kovács István, Papp Károly, Szabó András és Szabó Rózsa – rendelőjében többek között ingyenesen megvizsgálják az állatok látását, hallását, száját, fogait, bőrét, szőrét, izomzatát, szívét és tüdejét. Ezek esetleges elváltozása fényt deríthet olyan betegségekre is, amelyekről a gazdi eddig nem is tudott, illetve észre sem vett.

Ha időben kiderülnek a kisebb-nagyobb bajok, azokat gyógyszerekkel, speciális táplálékokkal kezelni is lehet. Ha pedig komolyabb beavatkozásra van szükség, azt a tulajdonos kérésére el is végzik, ráadásul kedvezményesen.

Az állattartók figyelmét plakátokkal is fel kívánja hívni az egyesület, amelyeket városszerte kihelyeztek. Ezenkívül minden háztartás postaládájába jut egy-egy szórólap a szűrővizsgálatok menetéről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összefogtak a bankpalotáért Mindszenten

Mindszent - Összefogtak a városukat szerető mindszentiek, elhatározták: előteremtik a pénzt a 97… Tovább olvasom