Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Pálinkó János ingyen intézi Mindszent jogi ügyeit

Mindszent - A mindszenti ügyvéd, Pálinkó János 2010 óta díjmentesen intézi szülővárosa önkormányzatának ügyeit, ezt a legutóbbi testületi ülésen tették hivatalossá egy határozattal. Úgy gondolja, ennyivel tartozik városának, és a Pro Urbe Díj is kötelezi.
A 70 éves, de még mindig praktizáló mindszenti ügyvéd, Pálinkó János díjmentesen intézi az önkormányzat jogi ügyeit. Ez a kapcsolat még 2010-ben kezdődött, az új polgármester, Zsótér Károly, a jegyző és a frissen megválasztott képviselő-testület igényt tartott szakértelmére, munkájára, ezért honoráriumot nem kapott. A tavalyi utolsó testületi ülésen Pálinkó felajánlotta, tovább folytatja a munkát, és ezért nem kér semmilyen ellenszolgáltatást. Ezt a városatyák elfogadták, és határozatba foglalták.

– Több tényező motivált ebben a döntésben, az egyik legfontosabb, hogy 2009. október 23-án Pro Urbe Díjat kaptam a várostól, és ez kötelez – árulta el Pálinkó János. – Egyébként ahhoz képest, amennyit a vidéki embereknek összefogásban, társadalmi munkában falujukért, városukért mindig tenni kellett, az én felajánlásom, tevékenységem csupán porszem. Mert a vidéki Magyarország mindig nehezebben boldogult, egy-egy eredmény eléréséhez több energiára volt szükség, mint a fővárosiaknak.

˝Szeretném, ha vállalásom példaértékű lenne.˝ Fotó: DM/DV
Pálinkó János: szeretném, ha vállalásom példaértékű lenne.
Fotó: DM/DV

Jogi, szakmai oldalról pedig a pro bono publico elve, vagyis a közösségért végzett munka inspirálta. Elmondta, ez több nyugat-európai országban, valamint az USA államaiban gyakorlat, New York államban például kötelező bizonyos óraszámot ilyen tevékenységgel tölteni: – Szeretném, ha vállalásom példaértékű lenne, és kollégáim, valamint más szakmák, szakterületek képviselői is követnének, segítenék szaktudásukkal településüket. Kodolányi Jánost idézve: „új ég, új föld", vagyis az új szellemiség is támogatja ezt.

Peres és peren kívüli ügyekben, beadványok megfogalmazásában segít az önkormányzatnak, tanácsokat ad fiatalabb pályatársainak, rendszeresen konzultál a polgármesterrel, és a hivatalos iratoknál mindig ő végzi el az ügyvédi ellenjegyzést. Jelenleg futó ügyekről az ügyvédi titoktartás miatt nem beszélhetett.

Nagy segítség

Jelentős erkölcsi segítség, támasz a városnak, hogy számíthatnak a helybeli ügyvédre, Pálinkó Jánosra – fogalmazott Zsótér Károly polgármester. Főleg ingatlanügyekben segít településének.

Olvasóink írták

  • 2. mókus51 2012. január 14. 21:10
    „Érdemes lenne elgondolkozni a T . testületnek azon : vajon megéri e? Kíváncsi vagyok hogyan írják össze az ebeket mondjuk, a Thököly u,Viharsarok u ,Kinizsi u, vagy ez egész faluban!? Mint hogy az utakon a víz végig mindenütt áll!!!Gyalogos ,kerékpáros meg fürdik a járdán az utakon!”
  • 1. zémann 2012. január 08. 16:19
    „Úgy látszik, szaporodnak a jogászok Mindszenten. Kell is, de akkor talán érdemes lenne, a megfelelő, és talán fontos intézkedéseket meghozni az adóság csökkentésére. Nem az alábbira gondoltam, és ez szégyen ránk nézve. Talán a létfontosságú létszám leépítések hatásosabbak lettek volna. Az pedig pofátlanság, hogy inkább a lakosságot terhelik felesleges adóval. Íme, a bizonyíték!
    ,,Az önkormányzatok többségét nem érdekli különösebben az ebadó; több testület is megvitatta a kérdést, de a bevezetés mellett csak néhány döntött - derül ki a Napi Gazdaság összeállításából.
    A lap Budapesten szúrópróbaszerű végzett vizsgálata során nem talált olyan önkormányzatot, amely rendeletet alkotott volna a hozzájárulás kivetésére. Egyedül annak volt nyoma, hogy Soroksár vitára bocsátotta a kérdést, ám a képviselő-testület szinte egyhangúlag szavazta azt le. Sem Újbuda, sem Angyalföld nem bocsátott ki ilyen rendeletet, de a XII. kerület és az V. kerület is inkább a meglévő helyi adók emelésével kíván újabb bevételekhez jutni.
    Egy-két város ugyanakkor már december közepén döntött arról, hogy lesz ebadó: Újfehértó, Mindszent és Kaposvár egyaránt a hozzájárulás bevezetése mellett döntött. Több önkormányzat - például Mohács, Lengyeltóti és Edelény - is fontolóra vette a kérdést, rendelettervezet azonban egyelőre nem született. Komlón hatástanulmányt készítettek, amely szerint a kiadások és a bevételek alapján nincs értelme az adót bevezetni - ismerteti a Napi”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kulturális elismerésre várnak javaslatokat

Mindszent - Mindszent Város Kultúrájáért cím adományozására tehetnek javaslatot a helybeliek. Tovább olvasom