Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Plakátcsere Hódmezővásárhelyen

Ismeretlenek MDF-esre cserélték a Fidesz összes plakátját a vásárhelyi Szőnyi utcai kandelábereken tegnapra virradóra. A két jobboldali párt szerint ez rajtuk kívülállók műve lehet. Eközben az SZDSZ helyi országgyűlési képviselőjelöltjének is levették több plakátját.
A Hősök terén lévő kerékpárútra is jutott a letépett Fidesz-plakátból. Fotó: Tésik Attila
Tegnap megírtuk, hogy Szegeden nincs plakátháború, viszont úgy látszik, Vásárhely hetek óta nem lehet meg „ügyeletes választási balhé" nélkül. A Szőnyi utcában tegnapra virradóra az összes kandeláberről leszedték a Fidesz „Rosszabbul élünk" plakátjait. A farostlemezre ragasztott, s a villanyoszlopokra feldrótozott transzperesek közül néhány kora reggel még a földön hevert összetaposva. Később összeszedték őket. A fideszes plakátok helyére az MDF helyi országgyűlési képviselőjelöltjének úgynevezett csíkplakátjai kerültek.

– Őszintén megdöbbentem a történteken – nyilatkozta Havasi Katalin, a Fidesz-MPSZ városi elnöke. – Fel sem merült bennem, hogy az MDF-es barátaink akciója lett volna ez a plakátcsere. Én ezt nem politikai cselekménynek tartom, sokkal inkább valakik esti mulatozása állhat a háttérben – tette hozzá. Havasi arra kíváncsi, ki vállalja magára ezt a cselekményt.

– Határozottan visszautasítom még a feltételezést is, hogy mi távolítottuk el a Fidesz plakátjait. Ez távol áll mind az MDF-től, mind a személyemtől. Ráadásul az én úgynevezett csíkplakátom az oszlopra lett ragasztva, s nem lett volna útban a fideszes hirdetés – mondta Grezsa István.
Az MDF országgyűlési képviselőjelöltjétől megtudtuk, hogy az érintett utcán egy munkás tegnap délelőtt elkezdte leszedni a plakátjaikat. A fórum egyik aktivistája megkérdezte, kinek a megbízásából teszi mindezt, s azt a választ kapta, hogy a Démász küldte. Az aktivista a választási törvényre hivatkozott, mire abbahagyták a plakátok eltávolítását.

– Politikai ügyekben nem kívánunk nyilatkozni. A Démász nem ad engedélyt villanyoszlopokra való plakátolásra, hanem a választási törvénynek megfelelően csak eltűri azt. Mi nem veszünk részt a plakátháborúban – tájékoztatta lapunkat Kecse-Nagy Sándor, a Démász Rt. kommunikációs igazgatója.


Azé a hely, aki hamarabb kibérli

Tegnapra virradóra az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltjének, Horváth Lászlónak is leszedték a plakátjait. Többek között az Oldalkosár utcában lévő korlátról is eltávolították azokat, amelyek Lázár János polgármester, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltjének plakátjai mellé kerültek.
– A polgármesteri hivatal emberei szerelték le. Tudomásul vettem, hogy ilyen a vásárhelyi demokrácia, csak Lázár Jánosnak szabad kampányolnia s plakátolnia – állította Horváth László.
A polgármesteri iroda vezetőjétől, Mikecz Pétertől megtudtuk, hogy a plakátokat a városellátó és beszerzési kht. munkatársai szedték le, mert ezeket a helyeket jóval korábban kibérelte Lázár János. Az irodavezető szerint ez egyszerű üzleti verseny, azé a hely, aki hamarabb megszerzi, s ezt Horváth László is megtehette volna. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lakók véleményére kíváncsiak Vásárhelyen

A száraz statisztikai adatokon túl a vásárhelyiek is elmondhatják a véleményüket a város… Tovább olvasom