Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Szolizó vendéget lopott meg a vásárhelyi tolvaj, felvette a kamera: felismeri?

Egy szoláriumban kelt lába egy pénztárcának, az elkövetőt felvette a kamera. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy férfi azonosításában, aki egy hódmezővásárhelyi szolárium vendégétől lopott.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást egy ismeretlen elkövetővel szemben.

A gyanúsított június 8-án, nem sokkal 19 óra után, egy Andrássy úti szoláriumba bement, majd az egyik vendég pénztárcáját eltulajdonította. A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerája felvételeket készített - írta a police.hu.

Szolizó vendéget lopott meg, felvette a kamera: felismeri?

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon (Hódmezővásárhely, Lázár utca 6-8). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

20 éve még működött téglagyár Vásárhelyen, csak a Társasági épülete maradt meg

A fénykorban hat téglagyár működött Vásárhelyen, az utolsó, a korábban Társasági névre hallgató mintegy 20 éve zárta be kapuit. Tovább olvasom