Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Tülekednek a helyekért a hódmezővásárhelyi piacon

Hódmezővásárhely - Telt házzal működik a vásárhelyi piac, ahol 500 árus is megfordul egy-egy alkalommal. Megy a tülekedés a helyekért, annak ellenére, hogy mindenkinek jut asztal vagy placc. A piacgazdát, Elek Csabát már megfenyegették azzal, hogy leszúrják, ha nem ad helyet, de verést is beígértek neki.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

Alig múlt reggel 6 óra, a vásárhelyi piac árusai serényen pakolták a kisebb-nagyobb autók hátsójából portékáikat – kikerült a ládákból a sárgarépa, a fehérrépa, a burgonya. Néhány kis üzlet is kinyitott, főleg lángost, italt árusítók – előttük páran dohányoztak, kávéztak. A lassan életre kelő piacon vevő is akadt, bár még nem sokan nézelődtek az asztalok között.

– Negyed 6-kor már itt voltam. Nyáron még korábban jövök, fél 4-re – jegyezte meg Benyovszki Pál, aki 20 éve hordja ide zöldségeit Békés megyéből, Csorvásról. – Minimum fél óra, hogy kipakolok, majd kiállok a kocsival, itt a középső sorban haladni kell, nem maradhat az autó, mert utána nem tudok kihajtani. Évtizedek óta bérelt helyem van. Mindegy, hogy hol árulok, a vevők végigmennek a sorok között, ott vásárolnak, ahol a pénztárcájuknak a legmegfelelőbb – osztotta meg tapasztalatait az őstermelő, miközben szorgalmasan porciózta zacskóba a sárgarépát, a burgonyát.

Minden árusnak jut asztal – de nem mindegy, hol. Fotó: DM/DV
Minden árusnak jut asztal – de nem mindegy, hol. Fotó: DM/DV

Nem minden árus ért egyet a férfi véleményével – derült ki később a piacgazda, Elek Csaba irodájában. – Megy a tülekedés a helyekért. Nem a bérletesek között, hiszen nekik alkalmanként, méterenként 70 forintért reggel 8 óráig biztosított a helyük. Előfordult már olyan, hogy nem ért ide a bérlő, és elfoglalták a helyét. Ilyenkor vitáznak, kiabálnak, volt, hogy rendőrt kellett hívnunk. A tejterméket és a használt ruhákat, cikkeket árusítók helypénze 140 forint méterenként, alkalmanként, a többiek 280 forintot fizetnek. A parkolási díj óránként 160 forint, de lehet bérletet váltani 6–12-ig 1900, 12–18-ig 900 forintért. A kettő kombinációja 2700 forint. Évek óta telt házzal működik a piac, minden asztal és placc kihasznált, több mint 500 árus gyűlik össze. Nem véletlen, hogy megy a tülekedés a helyekért – magyarázta.

Volt, hogy megfenyegették, leszúrják, ha nem ad helyet, többször verést is beígértek, ahogy azt is, kirúgatják az állásából – mesélte Elek Csaba. Mindenkinek jut hely, de az elmúlt években sokkal ingerültebbek lettek a kereskedők, főleg, ha nem megy úgy az üzlet, ahogy szeretnék – tette hozzá.

Megújul a csarnok

Tavasszal kezdődik a Szabadság tér rehabilitációja, amibe a piaci vásárcsarnok hőszigetelése és a nyílászárók cseréje is beletartozik. Havonta teszik rendbe az ereszcsatornákat, amelyet gyakran megrongálnak az árusok szállítás közben. Korábban világítást szereltek fel a sátras helyekre.

– Fizetném a helypénzt – kopogtatott be a piacgazda irodájába egy idősebb férfi. Fonott kosarakat, cirokseprűt árul, immár 46 éve. Békéscsabáról jár át. Egyszer meg is büntették, mert nem rakott ki árcédulát – mesélte. Cégtábla sem árt – hívta fel a figyelmét a piacgazda, mire a bácsi megrázta a fejét: „Volt, amikor kitettem, aztán kifigyelték, mikor nem vagyok otthon, és kirabolták a házat".

– Rendszeresek az ellenőrzések a piacon. Szinte mindenki őstermelőként árul, de 70-80 százalékuk kereskedő, a nagybaniról szerzik be a zöldséget, gyümölcsöt. Olyan is volt már, hogy kora reggel a Tescóban találkoztam az egyikükkel, a zöldségek között válogatott. Az árusok keze mindent elárul. Ha kérges, durva a munkától, akkor biztos, hogy maga termel, ha nem, máshonnan veszi. A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól is megfordulnak nálunk. Akkor értesülök erről, amikor hatósági tanúnak hívnak. Azok, akik már többször megégették magukat a hamisított márkás holmik miatt, rafináltak, csak néhány táska ruhát, cipőt hoznak ki, ha meglátják őket, akkor a cuccot hátrahagyva elfutnak. Nem buknak annyit, mintha ki kellene fizetni a büntetést – jegyezte meg Elek Csaba.

Olvasóink írták

  • 4. Lázárhelyi 2013. március 13. 20:43
    „A fotót nézve látható, hogy az asztalok majdnem fele kihasználatlan. Akkor miért is kell tülekedni?”
  • 3. mivan? 2013. március 12. 09:59
    „A tülekedés egy sajátos nemzeti sport nálunk.”
  • 2. sultane 2013. március 11. 11:34
    „1. balihoho 2013.03.09. 13:03
    így van. Mostanában már el sem megyek csüt-ön a piac felé munka után. 4 körül már senki nincs :-( a keddi piac egyenesen katasztrófa. Talán a pénteki és a vasárnapi vonz több vásárlót/eladót.”
  • 1. balihoho 2013. március 09. 13:03
    „Csütörtök délután, és szombat délután,, bezzeg nem tolonganak az árusok. Nem úgy mint a rendszerváltás elején. Akkora pacok voltak hétvégén hogy csak na4 De jöttek a fináncok, és szó szerint szétverték az egészet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Támogatják a munkahelyteremtést Hódmezővásárhelyen

"A munkahelyteremtés olyan feladat egy önkormányzat számára, amelyért folyamatosan dolgoznia kell, újabb és újabb lehetőségeket keresve a településen élőknek." Tovább olvasom