Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Újabb leépítés az edénygyárban

Hódmezővásárhely - Újabb 20-30 dolgozójától válik meg heteken belül a 300 dolgozót foglalkoztató vásárhelyi Alföld Edénygyár Zrt., amely tavaly év végén 70 munkatársától kényszerült megválni. Az ok: a pénzügyi válság miatt 15-25 százalékkal csökkentek a megrendeléseik.
A francia anyavállalat áprilistól alaptőke-emelést hajt végre, mely a vásárhelyi üzemet is érinti.

Feltehetőleg legalább 20-30 dolgozójától válik meg a közeljövőben a vásárhelyi Alföld Porcelán Edénygyár Zrt. azután, hogy az előző év végén 70 embert már leépített. Tímár Tibor vezérigazgató elmondta, hogy a számukra idén március végéig tartó üzleti évben 3,2–3,3 milliárd forintos bevételük volt, ám az április elsejével kezdődő következő üzleti évre most rosszabbak a kilátások. Mintegy félmilliárd forint értékű megrendelésük még hiányzik. Ez termékcsoportonként eltérő, 15–25 százalékos csökkenést jelent.

– Ezek még nem a végső számok, csak előrejelzések. A legfrissebb információkkal a tulajdonos francia Guy Degrenne cég képviselője a jövő héten érkezik Vásárhelyre – hívta fel a figyelmet a vezérigazgató. Az Alföld Porcelán Edénygyár Zrt., a vállalatcsoport legnagyobb porcelángyára hotelek és a vendéglátó-ipari egységek, valamint a lakosság számára készít étkészleteket, illetve laborporcelánokat állít elő. Ez utóbbiak piaca stabil, ám a hotelporcelánok iránti kereslet már tavaly nyáron visszaesett, a lakossági decemberig stagnált, azóta az is visszaesett.

Az edénygyárban 15-25 százalékkal csökkent a megrendelés. Fotó: Tésik Attila
Az edénygyárban 15-25 százalékkal csökkent a megrendelés.
Fotó: Tésik Attila

– A gázkorlátozás miatti leállás óta még nem állt helyre a munkarendünk. A dekorüzem naponta más beosztásban, hol 8, hol 6, hol meg csak 4 órában dolgozik, alkalmazkodva a változó megrendelésekhez. Itt mindenképpen szeretnénk megőrizni a különleges szakértelemmel és gyakorlattal rendelkező munkatársainkat. Elsősorban a kiszolgáló és karbantartó területeken dolgozókat érintheti az elbocsátás – mondta Tímár Tibor.

Emelik az alaptőkét

Alaptőke-emelést hajt végre április elején a francia Degrenne cég, a pénz legnagyobb része a ma 300 főt foglalkoztató vásárhelyi gyárnak jut. Ez valószínűleg fejlesztéseket is jelent a társaságnál, amelynek a beruházási tervei készen állnak.

Olvasóink írták

  • 7. Én2 2009. február 09. 10:09
    „És miből élnek azt nem mondja meg senki, mit tesz lj és csapata, hogy a vásárhelyiek ne haljanak éhen.”
  • 6. nemtom 2009. február 09. 07:09
    „achilleus.elfelejted hogy ennek az ujságnak a cocilista lusta érzelmü firkászai vannak és bizony vannak szemellenzös olvasoi ennek a tükrében értékeld ami nem baj én elfogadom csakhát????”
  • 5. achilleus 2009. február 08. 15:30
    „Sőt egy negyediket is.(4. hozzászólás JB007 2009.02.08. 15:02)”
  • 4. JB007 2009. február 08. 15:02
    „3, a cikkhez szorosan kötődő hozzászólást is sikerült idevésni. További kellemes magömlést kívánok!”
  • 3. achilleus 2009. február 08. 12:56
    „"Meg van a magyarázata", miből telik Szilvásyéknak a nyaralásra: abból a 4,3 millió forintos jutalomból, amit a miniszter felesége pénzügyminisztériumi szakállamtitkárként a 920 ezer forintos jövedelme mellé tavaly kapott. Erről Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselője beszélt vasárnap újságírók előtt."”
  • 2. achilleus 2009. február 08. 10:55
    „Ad 1:
    Gondola.hu: "Természetesen egy miniszterelnöknek, ha az, minden pillanatban volna lehetősége a válság kezelésére. Enyhítésére. Csakhogy Gyurcsány alighanem cseppet sincs válságos hangulatban. Neki egész karrierje és vagyona a szocialista rend válságához kötődik. Neki a válság az otthonos közeg, az ismerős vidék, a hazai táj. Pontosan tudja, hogy lehet a közválságból magánhaszonnal kijönni. Kicsit furcsa, hogy most egy egész ország lett a tét, de ettől csak izgalmasabb a játszma."”
  • 1. achilleus 2009. február 08. 10:53
    „Sajna, ez már nem is hír, látszik a hozzászólások számából.
    /Lehetséges, hogy a sok bűnügyi eset arra is jó, hogy elvonja a figyelmet az ilyen - leginkább csak az érintetteket - foglalkoztató problémákról??/ Talán ...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elnevezték a vásárhelyi strandot és az uszodát

Hódmezővásárhely - Zárt ülésen döntött a vásárhelyi közgyűlés a városi strandfürdő és a fedett… Tovább olvasom