Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Újra kinyitott az Anno vendéglő

Hódmezővásárhely - Május elején a 47-es főút építési munkálataira hivatkozva zárt be a vásárhelyi Anno. Az étterem most újra megnyitotta kapuit. A vendéglőt két vásárhelyi vette bérbe 5 évre.
Az 1960-as években tanyai iskolából étteremmé alakult, Vásárhely határában lévő Annónak az utóbbi időben mozgalmas a históriája. 2005 őszén tűzvész pusztította az épületet, elemésztve a belső tér egy részét, emiatt bezárt a vendéglő; majd a felújított, átalakított vendéglátóhely 2007 végén újra megnyitott. Idén május 4-én ismét bezárt. A makói–szegedi érdekeltségű tulajdonosi kör a 47-es főút négysávosításával kapcsolatos útépítési munkákkal indokolta döntését. Akkor elmondták lapunknak: feltúrták a parkolójukat, s amikor esett, sártenger alakult ki, kulturált körülmények között nem lehetett megközelíteni az épületet. A forgalom harmadára-negyedére csökkent, veszteséget termeltek.

Az Anno történetében újabb fordulat történt: kinyitott az étterem. Két vásárhelyi vállalkozó, Kovács Mónika és Gyöngyösi Orsolya vette bérbe a vendéglőt, és kötött 5 éves szerződést a tulajdonost képviselő Felmérai Szilárd ügyvezetővel.

Az Annót két vásárhelyi vette bérbe. Fotó: Tésik Attila
Az Annót két vásárhelyi vette bérbe.
Fotó: Tésik Attila

– Tizenkét évvel ezelőtt az Anno vendéglőben kezdtem dolgozni, kötődöm a helyhez – mondta Kovács Mónika –, ezért amikor olvastam, hogy bezárt a vendéglő, megkerestem ajánlatommal a tulajdonosokat. Társammal együtt tisztában vagyunk az útépítés miatti hátrányokkal, mégis belevágtunk. Az útépítőkkel konzultáltunk, a munkálatok alatt is folyamatosan biztosítják a bejárást az étterembe, két hónap múlva lebetonozzák az előttünk lévő részt, és információnk szerint a buszmegállót is idehelyezik, vagyis közlekedési csomópontban fekszik majd az Anno – vázolta a jövőt a bérlő.

Reggeli, zenés est, házikenyér

Az új bérlők az utóbbi 14 év étlapjairól válogatták össze a legnépszerűbb, legfinomabb étkeket, ebből állítva össze az új kínálatot, szlogenük is az: Anno, mint rég. A minőséget az „örökös" séf, Lantos Kornél garantálja – tudtuk meg Kucsera László üzletvezetőtől, aki korábban felszolgálóként dolgozott a vendéglőben, ahol majd reggelizni is lehet, és lesznek zenés estek. Érdekesség, hogy csakis egy helyi pékségben sütött házikenyeret szolgálnak fel az ételekhez.

Olvasóink írták

  • 6. dmdmdm 2009. június 26. 11:32
    „Az Anno egy gatya hely volt világ életében. Ha marad minden a régiben, és a cikkből erre következtetek, akkor most sem fogok oda járni, és nem is bíztatok rá senkit.”
  • 5. xanadu 2009. június 26. 09:21
    „Igen, közpénzen reklám, parkoló, buszmegálló... De ha elérik a hajdani Zöld Erdő színvonalát (gyors, udvarias kiszolgálás, ízre, mennyiségre kitűnő ételek vásárhelyi viszonylatban talán a legolcsóbban), akkor a fene bánja. Ha van (lesz) valakinek ilyen irányú tapasztalata, itt megírhatná!”
  • 4. trixi11 2009. június 26. 09:01
    „Norman_Bates
    Ha a cikket elolvasod rájössz, hogy marad-e a dagonya!”
  • 3. Norman_Bates 2009. június 26. 07:31
    „Meg volt az ingyenreklám "köszönjük Emese"
    Egy valamire vigyázzon azért az Anno tulajdonosa, nehogy véletlenül meg merészelje csinálni normálisra a parkolót, mert akkor ugrik a "dagonya" image!”
  • 2. varadipal 2009. június 25. 16:55
    „Pfúúú már alíg vártam!!! Csak kiböjtöltem!”
  • 1. lebro 2009. június 25. 16:27
    „Sok sikert és sok vendéget kívánok! Megismerve az új üzemeltetők pozitív hozzáállását, és a finom menüt, biztosan sikeresek lesznek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vincze Gábor biciklivel jár dolgozni

Hódmezővásárhely - Három éve kerékpáron teszi meg a deszki lakása és a vásárhelyi munkahelye közötti oda-vissza 66 kilométeres utat Vincze Gábor, az Emlékpont Múzeum történésze. Tovább olvasom