Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Vásárhely megveszi Mindszent tartozását

Hódmezővásárhely - Egymillió-háromszázezer forinttal tartozik Mindszent önkormányzata a Móra Ferenc Múzeumnak: ez a Vásárhelyre vezető kerékpárút nyomvonalán folyó ásatás árának első részlete. Hódmezővásárhely önkormányzata most úgy döntött, megveszi Mindszent tartozását.
A Vásárhelyet Mindszenttel összekötő kerékpárút nemcsak a vásárhelyieknek, a mártélyiaknak és a mindszentieknek fontos, a biciklivel túrázók egyre népesebb tábora is számon tartja a kisebbik város közelében zajló beruházást. Az építés megrendelője, a vásárhelyi kistérség megterveztette az utat, és nyert is rá 260 millió forint uniós támogatást. A munka folyik, nyolcvan méter lenne hátra, de most félő, hogy nem végeznek vele a kivitelezők november 15-ére, pedig már ez is módosított határidő. A csúszás oka egy váratlan körülmény.

A hódmezővásárhelyi önkormányzatnak a lapunkhoz eljuttatott közleménye úgy fogalmaz, hogy Mindszent kérésére módosítani kellett a kerékpárút nyomvonalát, emiatt pedig régészeti föltárást is kell végeztetni, ami a kisváros költsége. A Móra Ferenc Múzeum szentesi dolgozói hamarosan befejezik a leletmentést, az első számlát már rég elküldték, a mindszenti önkormányzat azonban nem fizetett. Amíg ez nem történik meg, a múzeum nem adja át a területet az útépítőknek. Csak a következő részletek kifizetése után van mód arra, hogy a kerékpárút megkapja a forgalomba helyezéshez szükséges engedélyeket. Ha a pénz tovább késik, és a kivitelező kicsúszik a határidőből, félő, hogy a kistérség nem használhatja föl a 260 milliós támogatást.

A történtek miatt Vásárhely önkormányzata úgy döntött, hogy „megveszi" Mindszent tartozását, annak érdekében, hogy ne hiúsuljon meg a beruházás. A múzeum örömmel fogadja a vásárhelyiek ötletét, hiszen számára az a fontos, hogy minél hamarabb megkapja munkája ellenértékét – mondta lapunknak Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense.

– Azért jó lett volna, ha a vásárhelyiek lépéséről nem az újságtól hallok először, szerintem a kistérségi együttműködésnek nem így kell működnie – reagált kérdésünkre Zsótér István mindszenti polgármester, aki vitatta, hogy a nyomvonalat az ő kérésükre kellett volna módosítani, de azt elismerte, hogy a számlát nekik kellene kifizetniük.

– Az első számla egymillió-háromszázezer forintról szól, a teljes költség öt-hat millió forint lesz, ez még képlékeny, csak azt lehet tudni, hogy az összeg naponta több mint hatvanezer forinttal nő. Fizettünk volna mi, de a város költségvetésének helyzete ezt egyszerűen nem engedte meg: pillanatnyilag ott tartunk, hogy a szarmata sírok föltárásánál sokkal fontosabb feladatokra sem jut pénz – tette hozzá Zsótér.

Olvasóink írták

  • 11. Szercsi 2008. november 17. 14:10
    „Igazad van Árpi, de én ezúttal TUDOM, hogy az eredeti nyomvonal végig a gáton ment volna... Ennél fogva furcsa, hogy Zs.I. kistérségi együttműködést emlegeti, mivel direkt az ő kérésükre megy ott a kerékpárút ahol. Mint vásárhelyi, nyilván sokkal jobban örültem volna, ha közvetlenül le tudok jutni kerékpárral a strandra, gondolom a Kisrévbe és Ányásba járók szintén jobban örültek volna ennek a nyomvonalnak...
    Írástudatlan-Tdi! Nem akarom én feleslegesen bántani a Polgit, nem érdekel végülis, hogy MSZP-s, vagy nem, de a választás után kialakult helyzetet egyedül úgy tudta volna feloldani, hogy folyamatosan lobbizik Mindszentért úgy, hogy dől a lé. Nekem kicsit már unalmas, hogy erre sincs, arra sincs, semmire sincs.
    Mondjon valaki bármit, amiben Mindszent, az elmúlt időszak MSZP-s vezetése mellett, különb tudott lenni, a Fideszes Mórahalomnál... (tudom, az előző polgármesterek alatt se volt semmi)”
  • 10. OláhÁrpád 2008. november 17. 07:52
    „Minden tisztelete az alább hozzá szoloknak. De kérdem én a egy döntéshez a polgár mester elég vagy egy testület szükséges na védeni egyiket sem fogom. A kérdés vizsgáljuk meg szerintem ki mikor döntött, úgy és arról, hogy a kerékpár út az eredeti tervtől eltérjen. Ha ez megvan akkor lehet vádaskodni, szerintem. Ettől a tény, tény marad pénz az nincs de kérdem ismét a pénztelenség egy ember munkája vagy egy egész testületé?ú
    Szerintem ezt kéne vizsgálgatni. Mondom szerintem. A kerékpár út az kellet, ezt én sem vitatom, de minden áron?”
  • 9. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 16. 09:57
    „SZERCSI. Attól hogy MSZP.-s a Mindszenti pólgármester attól még nyugodtan tójhat ám a Mindszentiek fejére és még jobban Lázár fejére is! Hiszen hónapokig táppénzen vólt és már amikor dólgozott akkor meg sorozatosan nem járt be a közgyüllésre de ha még véletlenül beette a fene akkor meg egyszerűen felállt és otthagyta! Hát mit lehet ezekután várni ettől a gerinctelen embertől? Nagyon is tisztában vólt azzal a ténnyel hogy majd Vásárhely kifogja fizetni helyettük a lóvét! És bizony ebbe a ténybe neked is belekell törődnöd. Hát így jártunk! Nem tudom hogy megvette e Zsótér az új Suzukit? Mert augusztusban láttam a Suzuki szalonba. Arra viszont látod vólt esze! Ez a hülye Lázár meg fizet helyette mint a katonatiszt! Mondlyuk könnyen teszi hiszen nem a saját pénzéből fizeti ha nem mint ahogy azt te is írtad a város adófizetőékéből!”
  • 8. Szercsi 2008. november 15. 22:34
    „Mint vásárhelyi polgár, azt gondolom, hogy tényleg jobb lett volna, ha a kerékpárút végig a töltésen halad, egészen a strandig, mint az eredeti verzió szerint annak lennie is kellett volna...
    A mindszenti pipogya polgármeter megnyilvánulásai után meg pláne.
    A családomban is vannak, akik nagyon örülnek, hogy Mindszentről a temetőig ki lehet jutni kerékpárúton, de azt gondolom, hogy tisztább ügy lett volna, ha Mindszent ezt a saját erejéből építette volna meg. Nekem ne mondja Zs.I., hogy semmire sincs pénz, nem igaz, hogy MSZP-s polgármesterként nem tud lobbizni semmire sem! Ha körbe nézünk, másra sem adnak annyi pénzt ebben az országban, mint kerékpárútra.
    Az előttem szólóknak is üzenem: valamit tenni kell az ügyben, mert ha nem tudják időben befejezni a kerékpárutat, nem fogjuk megkapni az ide szánt támogatást, azt pedig nagyon nem szeretném, ha az én adómból kellene a 260 milliót kifizetni, mert Mindszent nem fizet...”
  • 7. vadlab 2008. november 13. 17:45
    „Egyszerűen nem értem vagy nem értek az egészhez?! Nincs a városnak egy kanyi vasa sem az élményfürdőre, de arra van hogy egy másik várost kisegitsen anyagilag. Akkor most van pénz vagy nincs? O.o”
  • 6. KilgoreTrout 2008. november 13. 17:26
    „aranka2!
    "milyen jó is a fidesz, kisegíti őket a bajból"
    Kit is?
    Egyedül a múzeumot segíti ki a bajból, senki mást. Nem tűnik el az adósság Mindszenten, csak nem a múzeummal, hanem az ök-val szemben áll fenn.
    Azt viszont nem vitatom, hogy van némi pr íze a dolognak.”
  • 5. aranka2 2008. november 13. 13:27
    „Ez is csak választási propaganda, semmi más.
    Mindszenten a Lázár-közeli fideszes képvislőcsoport már nagyon-nagyon kihúzta a gyufát, hihetetlen agresszivitásuk és polgármestergyilkolászáuk miatt 2010-re semmi esélyük nem maradt. Most Lázár megmutatja, milyen jó is a fidesz, kisegíti őket a bajból.”
  • 4. OláhÁrpád 2008. november 13. 12:11
    „Mindszent kérésére módosítani kellett a kerékpárút nyomvonalát.
    Zsótér István mindszenti polgármester, aki vitatta, hogy a nyomvonalat az ő kérésükre kellett volna módosítani.
    A teljes költség öt-hat millió forint lesz, ez még képlékeny.
    Fizettünk volna mi, de a város költségvetésének helyzete ezt egyszerűen nem engedte meg: pillanatnyilag ott tartunk, hogy a szarmata sírok föltárásánál sokkal fontosabb feladatokra sem jut pénz - tette hozzá Zsótér.

    Egy pár mondatot kiragadtam, ebből adódnak a kérdések.
    1 Ki kérte a módosítást? Mikor?
    2 Minyi is lesz az annyi? Ki és kinek fizeti meg a nagy testvér jóságát? Főleg miből?
    3 Mi van a város költségvetésével, ugyan mesélje már el valaki felelős nekünk választóknak hol a pénz? Lenne még kérdésem de választ úgyse kapok rá felelős fórumról.
    Tudom megint csak azt a választ kapom sértődött hangon Árpád meglehet próbálni, válasz ez is de csak ismétlem magam nem megsértődni kell hanem válaszolni.

    Szerintem de lehet csak én vagyok ezzel így.”
  • 3. Nornora 2008. november 13. 11:27
    „A sportnál vannak jóval fontosabb dolgok is, amit támogatni kellene...”
  • 2. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 13. 10:20
    „Ide nekünk az oroszlánt is! De azért húzzuk meg a gatyamadzagot ugye Jani?”
  • 1. SándorLászló 2008. november 13. 09:41
    „Jó lenne ha a város a sportegyesületeit is kisegítené egy kicsit, mert az utánpótlás korú gyerekek versenyeztetése nem megoldott.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset Vásárhelynél

Hódmezővásárhely - Halálos baleset történt Hódmezővásárhely közelében, az Erzsébetet és a Vásárhelyt összekötő úton. A 66 éves sofőr a helyszínen meghalt. Tovább olvasom