Délmagyar logó

2018. 07. 20. péntek - Illés 18°C | 28°C Még több cikk.

Hó is eshet csütörtökön

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 3 és 10 fok között várható.
Várható időjárás csütörtök estig

Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd estétől nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Kezdetben többfelé, később főként keleten várható eső, zápor, északon, északkeleten havas eső, hó is lehet. Hajnalban délnyugaton és északkeleten foltokban köd képződhet. Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd délnyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Napközben csapadék nem valószínű, de késő estétől északnyugaton elszórtan lehet eső, zápor. A több helyen erős déli szél mérséklődik, majd éjszaka nyugatira, északnyugatira fordul. Csütörtökön eleinte a nyugati, majd a déli szél helyenként megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 3 és 10 fok között várható.

Időjárási helyzet Európában

A Brit-szigetek fölött ciklon örvénylik, amelynek hatására kontinensünk északnyugati területei fölött erősen felhős az ég, és többfelé esik az eső, záporeső, az Alpok térségében havazik. Szintén sok a felhő szárazföldünk keleti részén, ahol egy hullámzó frontrendszer helyezkedik el. Arrafelé az északabbi tájakon havazik, délebbre az eső esik. Ugyanakkor Délnyugat-Európa fölött anticiklon található, a leszálló légmozgásoknak köszönhetően ott kevesebb a felhő, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de helyenként tartósabban megmarad az éjszaka képződött köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet Európa északi, északkeleti vidékein -1 és -8 fok között alakul, de az Ural előterében -10, -12 fokot is mérnek. Délebbre haladva enyhébb az idő, a középső vidékeken 2 és 10, nyugaton és délen 11 és 18 fok között változik a csúcshőmérséklet, sőt a Pireneusi-félsziget déli részén a kora délutáni órákra néhol 20 fokig melegszik fel a levegő. Csütörtök estig a Kárpát-medence fölött több front is átvonul, változékony időre számíthatunk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esőre, szélre és északon hóra is számíthat - aztán lehet, mégsem lesz belőle semmi

Esőre, szélre és északon hóra is számíthat - aztán lehet, mégsem lesz belőle semmi
Lehet itt minden, meg annak az ellenkezője is. Tovább olvasom