Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Csongrádiak rangja

"A reakcióval nem maradt adós a többszörösen megszólított Jobbik: elénekelték a székely himnuszt."
Sokunk benyomását öntötte szavakba a köztársasági elnök: oly kiélezett a helyzet, hogy történelmi jelentőségű tettekre lehet hivatott a most születő parlament. De hiába emlékeztetett a múlt század nyolcvanas évei politikai fordulatában főszerepet játszók nagyvonalúságára, idézte a „tisztesség megéri" mély jelentésű Antall-i mondatát, és a rendszerváltók hitvallását: „különbnek kell lenni". Mert a parlamentbe frissen beválasztott Jobbik-elnök a Tisztelt Ház rendjét kicsúfolva borzolta a kedélyeket: vitatott jelképű gárdamellényben tett képviselői fogadalmat. A „csakazértist" minden parlamenti párt elítélte. A jobbikos hév megfékezésére a Bajnai-kormánynak kell lépéseket tennie – tette hozzá a Fidesz-frakció vezetője.

Ezzel Csongrád hangja szólalt meg, hiszen minden idők legnépesebb Fidesz-frakciója élére a vásárhelyi polgármester került. Hasonlóképpen rangos megbízatásokkal növeli két további politikus is a csongrádi győzelmeket. A legifjabb parlamenti alelnökként kapott új szerepet a szegedi szocialista képviselő, Ujhelyi István. Az Országgyűlés jegyzőjévé választották a legfiatalabb képviselőként ismertséghez jutott szentesi születésű jobbikos szóvivőt, Dúró Dórát.

Történelmi küldetéstudat helyett a hétköznapokkal foglalkozott – mondta önmagáról a leköszönő kormány feje. De azért kiszólt ő is a jobbikos akciózónak – balról. A szocialista frakcióvezető a házbizottság összehívását javasolta.

Szavazófülkékben véghez vitt forradalomról beszélt a választásokon győztes Fidesz elnöke, a miniszterelnök-jelölt Orbán Viktor. Az új parlamenti elnök pedig úgy adott leckét a Jobbiknak, hogy a házszabály és a szokásjog alapján a radikálisok helyett a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoportnak, vagyis a szocialistáknak ítélte az Országgyűlés
nemzetbiztonsági bizottságának vezetését.

A reakcióval nem maradt adós a többszörösen megszólított Jobbik: a Szózat elhangzását követő ihletett csendben elénekelték a székely himnuszt.

Olvasóink írták

  • 12. korcoló 2010. május 18. 00:22
    „4.fazer:
    Nem kell bántani a hölgyet,a cikk nem szól semmiről,csupán leírja azt,amit a tv-ben amúgy is láttunk.A DM hozta a szokásos - magas színvonalra fejlesztett "állásfoglalástalanságát".(sic!)
    A Székely himnusz nem az Országgyűlésbe való,hanem pl.: Fidesz-és Jobbik gyűlésekre,,kocsmai borgőzős hazafias összeborulásokhoz,stb.Amennyiben eléneklése rendszeressé válik az Országgyűlésben,azzal devalválódik az a patetikus hatás,amelyet eddig kiváltott,növekszik viszont a környező országok vezetőinek irántunk való nemtetszése,amely tény károsan hathat vissza az ottani kisebbségekre (is).”
  • 11. jozko 2010. május 16. 23:11
    „"bolse gyelo, menyse szlóv-tak gavarját szovjetszkije pionyéri" KEZED JÁRJON , NE A SZÁD! így mondták a szovjet úttörők---szabad fordítás tőlem. " Szovjetből" vett idézet, de igaz. Sok a duma, a felszíneskedés, lássuk a munkát, az érdemi eredményeket!”
  • 10. fazer 2010. május 16. 21:53
    „Kedves tuskó! A mai, a pénz körül forgó világunkban a kiválasztott nép által írott jog (még ha római alapokon nyugszik is), ami meghatározza mindennapi életünket. A Jobbik nem tesz mást, mint az ellenfél (és nem ellenség - by Lendvai) fegyverivel küzd annak ideiglenes térfelén.
    A "jobbikosság erkölcsi lényegéről" szerintem a programjuk elolvasása után alkoss véleményt! Vagy ahogy gondolod.

    Üdv: fazer, egy civil, nem párthívő Jobbik szimpatizáns”
  • 9. tuskóhopkins 2010. május 16. 21:14
    „6, a vona-féle provokáció mentegetése átlátszó, jogászkodó képmutatás. A képviselői eskütétel pillanatát a betiltott gárda melleti szemtelen kiállásra használni... Ebben a mozzanatban benne van a jobbikosság erkölcsi lényege - már ha az ilyesféle "értékrendre" éhes párthíveken kívül ez még meglepne bárkit is.”
  • 8. unknown 2010. május 16. 17:56
    „Léni, Te teljesen reménytelen eset vagy (még mindig). Ma (május 16-án) még mindig a Bajnai kormány van hivatalban. Tehát nekik van joguk és lehetőségük bármit is lépni Vona mellény ügyében. Egyébként tökéletesen egyetértek A Fidesz kabinet vezető nyilatkozatával, hogy nem Vona mellénye vitájával kívánják eltéríteni a kormányra kerülés és munka körüli figyelmet. Ha már ennyire kínos volt az MSZP-nek a mellényen lévő Árpád-sávos címer akkor megkérdezem: Miért nem tűnik fel senkinek Mesterházi Attila nyakkendője, amit az utóbbi napokban visel. Tessék csak megnézni: piros-fehér sávos csíkozású. Nem olyan széles vágású, mint a címeren, de kérdést vethet fel: véletlen, vagy provokáció?”
  • 7. Léni 2010. május 16. 17:33
    „Nem Orbán a Jobbik mentora? Nem Ő adta alájuk a lovat évekig? Orbán a felelősséget most is
    másra akarja kenni? Ő a 2/3 -dal megválasztott miniszterelnök, az ő kötelessége , neki van
    lehetősége arra, hogy kezdjen valamit a Jobbikkal!
    Most is gyáván a háttérben maradva akar kényes kérdéseket megoldani?
    Hol a két pofon amit beígért?”
  • 6. fazer 2010. május 16. 14:11
    „.suhym.

    Első bekezdésedre:
    http://www.vonagabor.hu/content/mi-az-igazi-botr%C3%A1ny

    valamint:

    http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/05/16/ki-az-igazi-szelsoseg-ki-a-valodi-kirekeszto/

    Innen idézem a lényeget, bár a teljes írás is figyelemre méltó, sőt (erősen javallott):
    "Hunyadi Gábor, a Jobbik Jogsegélyszolgálat vezetőjének közleménye Vona Gábor mellényviselésével kapcsolatban:
    Nem jogsértő a Magyar Gárda mellényének viselése az Országgyűlés alakuló ülésén
    Minden híresztelés ellenére nem sért semmilyen jogszabályt Vona Gábor (és más sem) azzal, hogy a Parlamentben az oroszlános mellényben vesz részt az alakuló ülésen.
    Az idevonatkozó - egyébként teljesen alkotmányellenes - rendelet, csak a betiltott társadalmi szervezet formaruhájára vagy ahhoz hasonló viseletre vonatkozik és kizárólag abban az esetben, ha az nyilvános rendezvényen történik.
    A mellény önmagában nem formaruha, hanem csak annak egy része. Az Országgyűlés alakuló ülése pedig nem nyilvános rendezvény, mivel az nem látogatható korlátozás nélkül. (Nyilvános rendezvény: a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, továbbá az olyan rendezvény, amely mindenki számára azonos feltételek mellett nyitva áll.)
    Azonban mivel a parlamenti eskütételre csak a meghívottak mehetnek el, így a Lendvai-Bencze-féle hiszti teljesen értelmezhetetlen a jogászaink számára. Amennyiben a rendőrség bármilyen formában megsérti a mellényt viselők alapvető alkotmányos jogait - tehát akadályozza az Országgyűlés működését (képviselők és egyéb közjogi méltóságok munkáját) - úgy a Jobbik Jogsegélyszolgálata súlyos tízmilliókra fogja perelni a hatóságokat, és lehetőség szerint az eljáró rendőrök és a parancsot kiadók magánvagyonából fogja azt behajtatni a törvényes keretek között."

    Második bekezdésedre:
    Egyetértünk. Kicsit továbbgondolva be kell látnunk, az azért mégiscsak egy torz erkölcsi alapokon álló rendszer (a jogállam igazi eszméjét már lehúzták a wc-n 1990-ben, csak az üres fogalom maradt belőle) ismérve, hogy a 2006-os rendőri brutalitás fő felelősét soron kívül kitünteti a főpolgármester (innentől kezdve hozzá sem szagolhatnak, hiszen államilag lett elismerve áldásos tevékenysége), majd négy év múlva hű barátja és üzlettársa - teljes mellszélességgel kiállva a törvénytelenségek fő felelőse mellett - neve egyáltalán felmerülhet, mint a belügyminiszteri poszt várományosa.
    Ennyit a "magunkfajtákra" (apátfalvi sorolt közéjük a múltkor:) erőltetett paragrafusokról és sutba vágott erkölcsről és tisztességről.

    Harmadik bekezdésedre:
    Egy minapi ATV-s Lendvai -interjúból:
    (+18)
    http://videa.hu/videok/hirek-politika/ki-iranyitja-magyarorszagot-antimagyarizmus-hazaarulo-imf-XrQb0yKjhsM2rbNu
    "A költségvetési bizottságot - lehetőség szerint a nemzetbiztonságit sem - semmiképpen sem engedjük el, a végén akkor nincs IMF-hitel és itt sírhat az összes devizahiteles...
    (Kálmán Olga közbevág, cenzorasszony folytatja)
    ...Ha a magyar parlamentben komolyan elkezdik sértegetni azt a nemzetközi gazdasági világot, amelyben mi élünk és amely most dönteni fog a sorsunk felett..."
    Eddig a videó (akit érdekel a teljes interjú és kellőképpen mazochista az járjon utána).

    Tudod, ha én a hazámat kicsit is becsülő zsidó származású villanyszerelő, hegesztő, ács, főállású anya, tanító, tűzoltó, mentős, kisbolttulajdonos, ápolónő lennék, elborzasztana a tudat és kézzel-lábbal tiltakoznék ellene, hogy egy (mégha Mózes népéhez is tartozó) szűk, de annál befolyásosabb, nemzetek sorsáról dönteni képes hatalommal bíró cinikus és történelemhamisító nemzetközi elitcsoport hozza meg a közteherviselés nyűgét vállán hordozó többségi társadalom életét, mindennapjait, gyerekeinek jövőjét meghatározó törvényeket.
    Békében szeretnél élni. Én is. Egy olyan békés országban, ahol nem az említett csoport bitorolja a törvényhozást, a közvéleményt formáló köz- és kereskedelmi médiumokat, a felsőfokú oktatást, üzleti szektort, pénzvilágot, bankszektort, tudományos életet. Egy olyan országban, ahol az említett témával való józan és őszinte szembenézés nem számít "zsidózásnak".
    Kapcsolódó (1:30-tól a lényeg):
    http://www.youtube.com/watch?v=lhS82gZUbaM&feature=player_embedded

    Negyedik bekezdésedre:
    "Székely Himnusz...nos, nekem a Parlament falai közötti éneklésével vannak fenntartásaim" (...)

    Akkor gondolom a szocionista képviselők zakóján virító kis izraeli kitűzőkkel kapcsolatban is hasonlókat érzel.
    Amúgy a székely himnusz eredetileg nem himnusznak íródott, viszont keletkezése, 1921 óta hatalmas népszerűségnek örvendett, Erdélyben ugyanúgy énekelték kisebb-nagyobb rendezvényeken, ahogyan Magyarországon, ám a komcsi rendszer alatt természetesen csak titokban, amolyan rendszerellenes összmagyar tiltakozásként.
    Nekem azt mondták ´89-ben, hogy a rendszer megbukott, akker meg miért is az értetlenség?

    Szép napot, szebb jővőt!”
  • 5. .suhym. 2010. május 16. 09:26
    „4. hozzászólás fazer 2010.05.15. 21:49

    A gárdaruha jogerős bírósági ítélettel betiltott, azon lehet vitázni, hogy ez helyes volt-e vagy nem, de a lényeg betiltották. Egy jogerős bírósági ítéletet még Zazrivecz Vona Gábornak is kötelessége (lenne) betartani A törvények, bármilyen fájó is ez sok hívőjének, még reá is vonatkoznak, sőt egy képviselőnek főleg vigyáznia kell arra, hogy ne gondolja magát törvényeken kívülállónak!
    Most munkára van szükség, nem botránypolitizálásra!

    A jelzés nélküli rendőri ruha törvénytelen dolog!

    No látod, ez a baj a jobbikkal és híveivel az állandó burkolt vagy éppen nyílt zsidózás! Erre nincs szükség hazánkban. Békében szeretnénk már végre élni, ahol senki, érted SENKI nem különbözteti meg az embereket származásuk vallási hovatartozásuk... etc. szerint, hanem csak és kizárólag az számít, hogy milyen ember!

    Székely Himnusz...nos, nekem a Parlament falai közötti éneklésével vannak fenntartásaim, és nem a székelyek miatt, viszont nagyon felháborítónak tartom, egy nép himnuszának éneklése alatti járáskelést.
    Egy himnusz alatt, bármely népéről is van szó, illik vigyázzban állni, ez a minimum!”
  • 4. fazer 2010. május 15. 21:49
    „Ilona! Magácskát melyik zavarja jobban: a jelzés nélküli véres rendőregyenruha, a gárdamellény, vagy a székely himnusz? Hasonló reláció: kormányfőlátogatáson az izraeli zászlónál kisebb magyar zászló, vagy a lyukas magyar lobogó?
    Hm?
    Vagy nem állunk szóba holmi kommentelőkkel?”
  • 3. fazer 2010. május 15. 21:21
    „jurigeller
    :D
    ;(”
  • 2. jurigeller 2010. május 15. 19:27
    „még jó hogy nem a hatikvát énekelték”
  • 1. .suhym. 2010. május 15. 14:10
    „"Az új parlamenti elnök pedig úgy adott leckét a Jobbiknak, hogy a házszabály és a szokásjog alapján a radikálisok a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoportnak, vagyis a szocialistáknak ítélte az Országgyűlés
    nemzetbiztonsági bizottságának vezetését."

    Csak a történeti hűség miatt, ugyebár első körben a Jobbik a pénzt akarta "felügyelni", és az MSZP kapta volna a nemzetbiztonságot, de beléjük bújt a kisördög és cseréltek, majd Lendvai rádöbbent, hogy talán mégsem jó dolog, ha egy szélsőséges párt felügyeli a nemzetbiztonságot és elkezdődött huzavona a visszacserélésről. Közben Zazriveczék is rájöttek milyen előnyökkel járhat adott esetben számukra a nemzetbiztonságosdi és nem engedtek, Schmitt pedig "csak" tette a dolgát, amit a törvények és a házszabály lehetővé tesznek számára.
    Azért haszna is van a dolognak, Veres János nem kerül a pénz közelébe, még egy bizottság által sem. Ez azért megnyugtató dolog!!:)))))))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz szülés

"Szerelemről, pláne a szexről mindenki tud beszélni. Csak a saját gyerekeivel nem." Tovább olvasom