Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Egy kicsit más

"Lehet a palántát a földbe ültetni fejjel lefelé is, meg fölfelé is. A munka körülbelül ugyanannyi vele, ez az egy biztos. Meg az is, hogy a fordítottjánál teljesen fölösleges volt megtermelni és elültetni a magot, megöntözni, széltől is óvni. Egyetlen rossz mozdulat, és fuccs. Egy kicsit más."
Lehet a palántát a földbe ültetni fejjel lefelé is, meg fölfelé is. A munka körülbelül ugyanannyi vele, ez az egy biztos. Meg az is, hogy a fordítottjánál teljesen fölösleges volt megtermelni és elültetni a magot, megöntözni, széltől is óvni. Egyetlen rossz mozdulat, és fuccs. Egy kicsit más.

Nehezen szánom rá magamat, hogy villamosunk sínjéről megint szóljak, elmondom inkább nekifutásként, miért ódzkodom tőle. A Csörögben kétszer szóvá tette lapunk, hogy a Cserepes sori kanyarban kilazult néhány csavar. Mi lett belőle? Hatalmas munkával kitérőt építettek oda. A legjobb helyre tették, de ha most azt találnám mondani, hogy az alsóvárosi végállomáson három csavar biztosan ágaskodik, mert elfelejtették meghúzni, a régi buzgalom mintájára esetleg alagutat fúrnak oda. Pedig ott van az a három csavar, a táblától visszafelé talán hét méterrel. Legyünk pontosak: ott volt. Az egyik körülbelül két centit hibádzott, a jobbról-balról levő felet. Ha már föltalálta az emberiség a sínleszorítást, gondoltam, csak egy kicsit kellett volna tovább fordítani a csavaróját, és mindjárt más lett volna.

Hónapokkal ezelőtt balga buzgalmamban szóltam az egyik masinisztának, hátha tovább adja. Ellegyintette avval, hogy napjában ellenőrzik, és már indultunk is vissza. Ha valóban vallatják mindennap a pályát, gondoltam megint, idáig érve vagy köd ereszkedik rájuk, vagy elhomályosulhat a látásuk. Hogy lazultak-e közben a csavarok, vagy egy állapotban voltak, mint a Samu nadrágja, nem méricskélem, de beljebb nem srófolódtak, az is biztos.

Elismerem, statisztikai átlagot nem is lehetne számítani. Gedótól Kecskésig Isten tudja, hány csavart tekertek bele a talpfákba, a szegedi összest véve még nagyobb a szám. Kezdje el kukacos elmével ázalék-százalékolni valaki azt a hármat – reméltem, csak ennyi van! –, bolhapattanásnyit kapna. Ezreléket esetleg, és azt is tört számmal? Meglehet, baleset nem is lett volna belőle, mert ott már csak lépésben jár a tuja, de a magamfajtának föltűnik mégis. Egy kicsit ez is más.
Tartozom az igazságnak, meglepetés ért a minap. Ketten tekergették a csavarokat. Nem tudhatták, hogy ezen rágódom hónapok óta, mégis. Említettem nekik, mekkora a kockázat, azt mondták rá, van itt több is. Mert a csavar olyan portéka, szeret a rázkódásoktól meglazulni. A lényeg: késve bár, de egy időre meggyógyították őket. Talán a többivel együtt.

És megint más. Szorgalmasan nyesegetik a fákat a villanyvezetékek alatt. Előáll a kosaras daru, kézben a láncfűrész, és nincsen kegyelem. Biciklivel szoktam arra járni, tapasztalom, hogy a drága aszfaltból legalább egy métert fölösleges volt kiönteni. A másik oldalon ugyanannyit számíthatunk, az pedig összesen két méter. Számoljon utána, akinek van ideje rá, mennyivel kell szoroznia napi áron méterét, én látatlanban elhiszem, hatalmas a summa. Azért kénytelen beljebb járni a biciklis is, a busz is, meg az összes autó, mert a fáknak a lombja nem csupán fölfelé szokott nyújtózkodni, de oldalágra is terebélyesedik. Ha csak egy kicsit is oldalba vágná a fűrész, az is de más lenne mindjárt. Kinek csak a tükrét tekeri el, kinek a szemét akarja kiverni. Ha szűkül az utcák torka, macerásabb a közlekedés, és esély van a balesetre. Mit gondolhat a villanycég képviselője, akinek dolgoznak a nyesegetők? Uraim, nem az én asztalom! Vágja mindenki a magáét! Viszem magammal a metszőollót, de kosaras emelőm nincsen hozzá.

Még egy kicsit a másból. Elöntött az öröm, amikor láttam, az új hídon sorban átpántolták a villanyoszlopok hasát. Ajtajuk tárva-nyitva volt, akármelyik kíváncsi kölök belematathatott volna. Ahány oszlop, annyi veszedelem. Volt. Aztán elmúlt, de megint lett. Néhányról eltűntek a pántok, tátongnak a hasak. Másra nem tudok gondolni, arra illetékes emberek nyúltak beléjük, elhárítván más bajokat, de éppen nem volt náluk a pántolójuk. Egye fene, úgy maradtak. A híd meg addig rázkódik, amíg ki nem nyílnak. Egy kicsit más megint, ez is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Haspólós január

"Nemcsak nekünk, a kormánynak is dolgozott az időjárás. Ezért elvben nagyon jól jöhetett volna ki… Tovább olvasom