Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Eső után...

JEGYZET - "Ismét felszínre hozta a problémát, ami a piacozók számára sajnos réges-rég természetes."
Egy 82 éves bácsi tragédiájáról szólnak a hírek: az idős árus összeesett és meghalt szombat hajnalban Szegeden, a Mars téri piacon. Csak találgatni lehet, rosszullétéhez volt-e köze annak a vitának, ami közte és egy másik árus közt nem sokkal korábban zajlott le. Ez pedig ismét felszínre hozta a problémát, ami a piacozók számára sajnos réges-rég természetes: kora hajnalban közelharc megy a nem bérelt helyekért. Elképzelhetjük, milyen esélyekkel indulnak a bácsihoz hasonló korú, fizikumú árusok – de pénzt akarnak keresni, ezért megpróbálják. Közben kiderül az is, a piac vezetése ismeri a helyzetet, tervezi is, hogy tesz ellene, de mint általában minden, ez is lassan működik.

Megszokhattuk már: legalább egy, de inkább több embernek súlyosan meg kell sérülnie vagy meg kell halnia ahhoz, hogy bizonyos dolgok megváltozzanak. Emlékezzünk csak 2006. augusztus 20-ára. Egy hirtelen jött vihar öt család életét tette tönkre – a halálos áldozatok közt volt olyan, aki vízbe fulladt, másokra fa dőlt, egy ember pedig szívrohamot kapott menekülés közben. Azóta minden hasonló méretű tömegrendezvény előtt százszor figyelmeztetnek, olykor még túl is biztosítanak – de inkább ez, mint egy újabb baleset. És mióta ellenőrzik fokozottan az éjszakai szórakozóhelyeket? A West Balkánban történt tragédia óta. Akkor a túlzsúfolt diszkóban három fiatal lánynak kellett meghalnia a pánikszerűen meginduló tömegben.

Talán a szombati eset felgyorsítja az eseményeket a Mars téri piac ügyében is, és az elismerten balesetveszélyes reggeli versenyfutás helyett kitalálnak valamit, ami mindenkinek jó, biztonságos és működőképes. Ismerve a piaci viszonyokat, ez sem lesz könnyű.

Olvasóink írták

  • 1. s3307 2011. május 11. 10:40
    „A halál eset hozza meg az intézkedési kedvet? Nem előtte kellet volna a szervezést aposztrofálni?Sajnos az a tapasztalat,hogy bizony egymást taposva tudnak asztalhoz jutni,mert a piac Igazgatóságnak előbbre való volt a bevétel biztosítása,mint a realitások felmérése és a sok évi tapasztalatot figyelembe venni és a modern piacon is alkalmazni.Példa kép említem,hogy a gépkocsi parkolóhoz tudott embert biztosítani,hogy az első sorból minden autóst elzavarjon,mert az az árusoknak van fenn tartva,de a szerencsétlen idős piacozókat nem segítette inkább elnézi,hogy a neppereké és viszonteladók kitúrják az idős saját maga által termelt árút árusítókat.Szomorú,hogy halál eset kellett ,hogy ezt a piac igazgatóság felismerje.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemarad, aki kimarad

"A kiállítók bármit is hoztak el a vásárba, bizakodtak: a részvétel fejében elköltött forintok megtérülnek." Tovább olvasom