Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Forintos szeretet

"Könnyű meghozni a sommás ítéletet: rohanó világunkban már nem figyelünk egymásra, másnak baját meg sem hallgatjuk, nemhogy még segítenénk a gondok megoldásában. Efféle kinyilatkozásokat naponta hallhatunk. Sokak szerint tudós elmék akár konferenciákat is szervezhetnének – mondjuk A XXI. század közönye címmel – annak rendkívül tudományos alátámasztására, mennyire kihalt az emberség az emberiségből."
Könnyű meghozni a sommás ítéletet: rohanó világunkban már nem figyelünk egymásra, másnak baját meg sem hallgatjuk, nemhogy még segítenénk a gondok megoldásában. Efféle kinyilatkozásokat naponta hallhatunk. Sokak szerint tudós elmék akár konferenciákat is szervezhetnének – mondjuk A XXI. század közönye címmel – annak rendkívül tudományos alátámasztására, mennyire kihalt az emberség az emberiségből.

Valljuk be, mindannyian hajlamosak vagyunk ez ügyben egy kis búskomor önsajnálatra, vádolván piacgazdaságot, meg a pénz utáni hajszát. Aztán egyszer csak szembesülünk egy közel sem teljes leltárral, s a csodálkozásról hatalmasra tátjuk a szánkat. A listából ugyanis kiderül, hogy eme közönyösnek kikiáltott modern kori polgár igenis képes előkaparni legutolsó forintját is a zsebből, ha úgy érzi, támogatásával jó ügyet szolgálhat. Küldtünk mi pénzt árvízkárosultaknak, alapítványoknak, kisdiákoknak és egészségügynek ebben az évben is rengeteget, foltozzuk, ahogy csak erőnkből telik azt a bizonyos rongyosra szakadozott szociális hálót.

A forintosított szeretet persze nem csupán azt mutatja, hogy jó szándékból jelesre vizsgázunk. A televíziós képernyőket mind gyakrabban díszítő számlaszámok, a városok utcáin sétálókat leszólító, adakozásra kérő aktivisták tucatjai azt is jelzik, a világ gondjai sokasodnak.

Mert azt csak nem tekinthetjük természetes állapotnak, hogy míg egyeseknek az okoz gondot, mit is kenjenek a kenyérre, ha uzsonnával a táskában szeretnék iskolába küldeni a gyereküket, addig akadnak olyanok, akik azért szisszennek fel, mert három luxuskocsijukat sehogy sem tudják bepréselni kacsalábon forgó villájuk kettő darab garázsába.
Természetesen nem a szegénység egyenlőségét sírom én vissza adományozás ürügyén. Csupán olyan világ képe sejlik fel előttem, ahol a megtermelt javak eloszlása valamivel mégis csak igazságosabb. Ahol a jó időben és jó helyre született átérzi: nem dől össze magánbirodalma, ha többet áldoz a rászorulókra. Az állam pedig úgy szorgoskodik adók behajtásakor, kiadások megtervezésekor, hogy több maradjon a szegényebbnél.

Hogy ez az idilli állapot aligha köszönt ránk idén karácsonyig? Egyetértünk. Maradnak hát a számlaszámok, a pénzért kinyújtott kezek. És bízzunk abban, hogy a zseb sem szakad le kabátunkról. Mert azt az utolsó, segítségre szánt forintot csak elő kéne valahonnan kotornunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Samu bácsi

"Orvosoknak szoktam mondani, annyi jó betegség közül választhatnátok, miért a legrosszabbat veszitek… Tovább olvasom