Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Gazdagék igazsága

"A franciák biztosan nem csodálkoztak a vásárhelyi (lokál)patrióta gazdaságpolitikán."
A tegnapi hír alighanem visszhangos lesz: a hódmezővásárhelyi önkormányzat majdnem 40 millió forinttal támogatja a francia tulajdonú edénygyárat. Lázár János polgármester ráadásul azt is bejelentette, nincs szándékukban itt megállni, ez a pénz csak az idei évre szól, de hamarosan ötéves támogatási megállapodást kötnek.

Mert? Egyszer: mert válság van. Segíteni kell a város cégének, különben utcára tesz még több vásárhelyi embert. Másszor: mert válságban is gondolni kell a jövőre; ha Vásárhely a hazai porcelán- és kerámiakultúra központjaként képzeli el ezt a jövőt, akkor most nem hagyhat veszni 40 évnyi örökséget ebből a kultúrából. A majdani kerámiaközpont vágyálom marad, ha mondjuk kényszerül bezárni az edénygyár.

A franciák biztosan nem csodálkoztak a vásárhelyi (lokál)patrióta gazdaságpolitikán. Végtére a hazájukban ezt gyakorolja Nicolas Sarkozy elnök, aki 6 milliárd eurós autógyármentő csomagját érdekes feltételekhez kötötte. Azt mondta például, hogy ezek a gyárak – Renault, Peugeot Citroën – Franciaországban nem zárhatnak be, de Csehországból hazamehetnének...

Hozzáértők szerint nagy bajok lesznek a válságban elharapózó protekcionizmusból. Abból, ha mindenki a magáét igyekszik menteni – a saját bankot, a helyi gyárat, munkavállalót, fogyasztót – nem törődve a többivel. Olyan világban, amelyről nemrég más jelzőt sem hallottunk, mint hogy: globalizált. Azt mondják az okosok, hogy ettől lesz egyre mélyebb a válság, egyre nagyobb a különbség Nyugat és Kelet, fejlett és fejlődő, régi és új EU-tagország – szóval gazdag és szegény – között.

Félő, hogy ez így igaz.

De akkor a vásárhelyi önkormányzat hagyja veszni az edénygyárat? Majd ha megbolondult! Miért ne segítené, ha teheti? És a mórahalmi önkormányzat is: miért ne segítené a Mórakertet, ha van miből? Ők itt kicsiben csak azt csinálják, amit a nagyok nagyban – világszerte. Elméleti megfontolások ide vagy oda, annak lesz igaza, aki életben marad. Az marad életben, aki elég gazdag. Tetszik vagy sem, ez a világ valósága. Globálisan. És helyileg.

Olvasóink írták

  • 3. StatusQuo 2009. március 19. 11:33
    „Sulyos megfogalmazások ha igaz akkor végünk!”
  • 2. Mignon 2009. március 12. 23:04
    „Nekem tetszenek a "Jegyzetek", öszinten, szivesen olvasom öket!
    Ha, csak megengedi kedves Sulyok Erzsebet, egy kis kiteröt?!

    Az jutott eszembe, hogy talan Gonda Zsuzsanna---nincs is?!

    Ö, egy "kitalalt-szemely" lenne, egy "nick"?

    Lehet, G. Zs. alatt
    Bakos Andras ir?----nem hiszem.
    gzsLaci ?---neki mas stilusa van, es villamosjegye is, ha villamossal utazik.
    Talan Ibrahim?---en, erre tippelnek!

    Bocsanat, es köszi az utolagos kiteröert Tisztelt Erzsebet!”
  • 1. Mignon 2009. március 12. 22:10
    „Tisztelt Sulyok Erzsebet!
    Ertem, mire gondol.
    Tudom, a "globalizacio-ellenesek" tüntetnek Tokiotol Buanos Airesig.
    Söt, az en ismerettsegi körömben is van nehany, aki igy velekedik.

    De, nekem ez kicsit a "szegeny-gazdag", a "Kelet-Nyugat", "helyileg-vilagszerte"
    összehasonlitas, hogy "stilszerü" maradjak,

    egy kicsit "fekete-feher" allaspont.

    Nem csak olyan van, hogy: "vagy-vagy", hanem szerintem van meg
    "igy is-ugy is"!

    Nem de, vagy igen?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nagy szegedi prüdéria

"...ha leszedik a plakátokat, játszhatnak. Leszedték, játszottak." Tovább olvasom