Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Hegyhez menni

"Bizonyítani persze nehéz lenne, de tapasztalataink szerint az alföldiek, ha kirándulnak, szinte automatikusan hegyvidékre mennek. A túrázó szegedi professzor például abban az évben már vagy négyszer mászta meg az Írott-kőt, amikor soproni ismerőse azt mesélte neki, hogy „egyszer már járt fönt", és tényleg nagy élmény volt és azóta is tervezi, hogy megint rászánja magát... Ki hol él, attól függően vágyakozik – el? Máshová?"
Keresve, de találunk Szegeden egyedet, aki szülőhazája laposságát nagyobb becsben tartja, mint a hegyek-völgyek változatosságát. „Én nem imádom a hegyet. Nem látok tőle!" – nevet a saját viccén a 19 esztendős Zsuzsa, aki siet arról is fölvilágosítani, hogy nem afféle petőfis szerelemmel viseltetik az alföldi tengersík iránt, hanem praktikus szempontjai vannak. Szegeden csak a Belvárosi híd előtt kell behúzni a kéziféket és biciklizni is élvezet ezen a vidéken. Nem kell beleszakadni az erőfeszítésbe az emelkedőkön.

Bizonyítani persze nehéz lenne, de tapasztalataink szerint az alföldiek, ha kirándulnak, szinte automatikusan hegyvidékre mennek. A túrázó szegedi professzor például abban az évben már vagy négyszer mászta meg az Írott-kőt, amikor soproni ismerőse azt mesélte neki, hogy „egyszer már járt fönt", és tényleg nagy élmény volt és azóta is tervezi, hogy megint rászánja magát... Ki hol él, attól függően vágyakozik – el? Máshová?

A dunántúli lány azt meséli, sírva fakadt a vonaton, amikor felvételizni jött Szegedre. Nézte a síkon elszórt kies tanyákat, köröttük a sárgálló fűmaradványon kérődző jószágot, tenger libát, csahos pulit, és amikor meglátott egy tanyagazdát, amint úgy vágta ki a piros víztároló edényt – később a lány megtanulta: kantát – az ajtón, hogy csak úgy csattant a menekülő gyerkőc hátán, nos, akkor elszakadt a cérna. Hova jövök? – gondolta, és itatta az egereket a nagyállomásig.

Hogy élhető hely-e a lakóhelyünk, ezt aligha a természetföldrajzi viszonyai döntik el. Szegeden mindenesetre az a tapasztalat, hogy a városlakók tömött buszokkal és kocsikkal nyomulnak a havas hegyek felé a síszezonban, így töltve ki az időt – fesztiváltól fesztiválig. Mert ahogy az olvadás megakasztja a hegyrejárást, alighogy kibuggyan a tavasz – itt kezdődik a fesztivál. És véget sem ér a következő télig. Rendezvény rendezvény hátán, utcákon, tereken feszt. És legyen bor-, sör-, grill-, hal-, paprika-, hídi-fesztivál, tavaszi, nyári, őszi – hullámzik a tömeg. A szervezők évről évre azt tapasztalják, rendezvényből itt soha nem elég. Mindenre van közönség.

Talán mert mégse lehet örökké kirándulni. Az alföldi tengersík vidéken értsd: hegyhez menni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógyszer és iskola

"Felkiáltójeles Klárafalva esete. Hiába, hogy a múlt évszázadban oda patinás községházát, iskolát… Tovább olvasom