Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Kampányfinis

"Két, a maga stílusában egyformán felszabadult nagygyűlés és két, teljesen ellenkező politikai számításra alapozott beszéd. Ez volt a mérlege a kampány utolsó hétvégéjének, amelyről annyi közöset még el lehet mondani, hogy véglegesen a politikai kommunikáció területére utalta mindazt, ami a robbantásos fenyegetettségről az elmúlt napokban elhangzott."

Két, a maga stílusában egyformán felszabadult nagygyűlés és két, teljesen ellenkező politikai számításra alapozott beszéd. Ez volt a mérlege a kampány utolsó hétvégéjének, amelyről annyi közöset még el lehet mondani, hogy véglegesen a politikai kommunikáció területére utalta mindazt, ami a robbantásos fenyegetettségről az elmúlt napokban elhangzott. A félelemről szerencsére csak szó esett, és azoknak a politikai erőknek sem jött be a számításuk, amelyek a nagygyűléseket eleve félelemkeltőnek ítélték.

A két miniszterelnök-jelölt beszéde nem fordította más irányba a kampányt, új politikai üzenetet egyik retorika sem tartalmazott. Az MSZP a több szólamot választotta: Hiller István pártelnök hangoztatta a Fideszt bíráló negatív elemeket, míg Gyurcsány Ferenc inkább a kiegyezéses hangszerelésben beszélt. A szocialisták hívószava a köztársaság maradt, üzenete pedig az, hogy a politikai ellenfél nem tartja tiszteletben ezt „a nemzet a szó, a köztársaság a tett" szófordulattal körülírt eszményt. A szocialista nagygyűlés szónokai kerülték a ciklus kormányzati munkájának értékelését, az ország problémáit sem a pártelnök, sem a kormányfőjelölt nem érintette. Az MSZP üzenete lényegében arra utalt, hogy április 9-én egy fejlődéspárti demokrata és egy félelmet keltő vezér között kell választani.

Orbán Viktor a választási kampány legerőteljesebb beszédét mondta el. Politikai üzenete központjában azonban szintén nem a szocialisták kormányzati teljesítménye állt, hanem az, hogy a szocialista jelölt az egykori állampárt újracsomagolt áruját kínálja, szemben a köztársaság újjáalakításában részt vett Fidesszel. A választás erről az oldalról nézve így szól: egy KISZ-esből átcsomagolt milliárdos vagy egy nemzeti demokrata?

Míg a Fidesz a már kialakult szavazói tábor mozgósítására használta a nagygyűlést, az MSZP a kampányfinisben is a még ingadozó bizonytalanokat célozta meg. Orbán Viktor hatásosabb szónoknak bizonyult, rendezvénye erőteljesebben közvetítette az együvé tartozást, de kétséges, hogy a polgári táboron kívülre tudott-e pozitív üzenetet küldeni. Gyurcsány Ferenc körülményesebb retorikájának alighanem kevesebb nyoma marad, de az MSZP tematizálása elérte, hogy a kampány két fő eseménye után kevesebb szó esett a kormányzati teljesítményről, amely a bizonytalanok protestszavazatait hozhatná.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tinivoks

"Borongós tekintetű „szakértőktől" nem egyszer hallhattuk már: a mai fiatalok többségét… Tovább olvasom