Délmagyar logó

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 22°C Még több cikk.

Őcsényi hitvallás

JEGYZET - "Elértünk az ,,elmúlthuszonnyolcév" eddigi morális mélypontjára."
A rendszerváltoztatás utáni magyar politika történetében egy miniszterelnök először állt ki erőszakos bűnelkövetők mellett. Orbán Viktor tegnap azt mondta az őcsényiekre: „Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket." A helyiek felháborodtak, mert egy ottani panziós összesen 30 menekültet, főként nőket és gyerekeket üdültetett volna a saját panziójában, ezért halálosan megfenyegették, betörték az autójának ablakát, és kiszurkálták annak kerekét. Ezt helyeselte a magyar miniszterelnök.

Elértünk az „elmúlthuszonnyolcév" eddigi morális mélypontjára. Elfogadom, van ok a félelemre, értem azt is, hogy a határokat meg kell védeni, de a véleménynyilvánítás semmilyen formája nem lehet erőszakos. Azt várnám Magyarország mindenkori miniszterelnökétől, hogy az utóbbi gondolatot tegye magáévá, és szokásos, pénteki rádióinterjújában mondja a mikrofonba. Miután ezt nem tette meg, Őcsény és az őcsényi hitvallás folt lesz a magyar társadalom becsületén.

Lázár János szerint az őcsényieket tájékoztatni kellett volna. Lázár János pontatlanul tudja, az őcsényieket nem csupán tájékoztatni kellett volna, de nem lett volna szabad félretájékoztatni sem. A félretájékoztatás pedig hónapok óta folyamatos a kormányzati hirdetéseken keresztül, valamint a közszolgálati és kormánypárti média felületein. „Abban lehet felelősségünk, nekem is, hogy amikor politikusként megszólalok, világos különbséget kell tenni bevándorlók, illegális bevándorlók és menekültek között" – mondta Lázár. Igaza van. Más kérdés, hogy a kormányzati kommunikáció a legritkább esetben használja a menekült szót, azt inkább szisztematikusan összemossa az illegális bevándorlóval és a migránssal.

Azt kívánom, legyen ez az utolsó ilyen eset. Tanuljunk belőle, tájékozódjunk, higgyünk a saját szemünknek és fülünknek. Az őcsényi hitvallást pedig felejtsük el. Mert a magyar társadalom nem ilyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dombai-terv

JEGYZET "A paranoia újabb fejezete" Tovább olvasom