Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Vérdíj

JEGYZET - "Ha vicsorgunk vakarózás közben, csak messziről látszik mosolygásnak."
Nemrég megnéztük a kiszombori Árpád-kori templomot. Kívülről is gyönyörű az évszázados épület, a benti csodákat nem részletezem: látni kell. Utóbb ezzel az áhítattal magyarázom, hogy eleinte fel sem tűnt a kitartó duruzsolás a fülem mellett. Egészen addig, amíg önkéntelenül odacsaptam, és a vért is letöröltem az arcomról. Szúnyogok a templomban? Cimborák, itt ne akarjátok a vérem! – mondtam nekik, miközben kimenekültünk a vérszívó fenevadak elől.

Ez jutott eszembe, amikor meghallottam, hogy a tavalyihoz képest a kormányzat megduplázta a szúnyogok országos irtására szánt összeget – ha úgy tetszik, a vérdíjat. Ez így van rendjén, gondoltam, majd valami azt is a fülembe duruzsolta, hogy csak óvatosan az örvendezéssel! Ez az egész ahhoz hasonlít, mint amikor áremelés után akciót hirdetnek. Rövid az emlékezetünk: ami régebben volt, egyre ritkábban jut eszünkbe. Tavaly fel sem tűnt a szúnyogprobléma a nagy szárazság miatt, most viszont egészen más a helyzet. Mi is beszámoltunk róla, újabb, az eddigieknél veszélyesebb szúnyogfajták tűntek fel Magyarországon. S hát az elmúlt hetekben feltűnően sok eső esett, ami valósággal mámorítja a nagy számmal szertedünnyögő szúnyoglányokat.

Nos, ezt a most megemelt pénzt – ami egyébként valamivel több mint az éves szegedi szúnyogkeret duplája –, nos, ezt a mostani pénzt a kormányzat országosan osztja szét. Természetesen országosan, de nyilván nem egyenletesen. A nagyobb vizek mellé több jut belőle. Mindenekelőtt azért, mert a Balatont és a Velencei- meg a Tisza-tó vidékét sokkal több külföldi és hazai vendég nézi meg, mint az ország más részeit. Vagyis a nyári szezon kezdetén ismét csak mint választópolgárok fontosak a bennszülöttek.
Ha vicsorgunk vakarózás közben, csak messziről látszik mosolygásnak.

Szitkozódás közben pedig gondoljunk arra, hogy végül az idő úgyis megold minden kényelmetlenséget. A halakra, madarakra és más vadakra mindig számíthatunk. Aztán meg jön a tél és a vízözön. De az már nem a mi dolgunk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutyavilág

"Utoljára magyar politikuson akkor nevettem, amikor Torgyán József felhúzta a fehér öltönyét." Tovább olvasom