Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Andy Vajna avatta fel az új magyar 3D-s műhelyt Kecskeméten

Háromdimenziós animációs film is készülhet a jövőben Kecskeméten, miután új, 3D-s műhelyt szereltek fel a rajzfilmstúdióban – mondta Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója pénteken, a rajzfilmstúdióban tartott sajtótájékoztatón.
A kecskeméti rajzfilmstúdió megőrzi az eddigi hagyományos rajzfilmgyártást is, de a magyar állam, az Európai Unió, az Európai Fejlesztési Alap és a Docler Video Production Kft. támogatásából, valamint saját forrásból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően háromdimenziós alkotások megvalósítására alkalmassá vált – hangsúlyozta a stúdió vezetője.

Mikulás Ferenc bemutatta azokat az új fejlesztéseket és szoftvereket, amelyek a háromdimenziós filmkészítés mellett a papír nélküli, számítógépbe történő rajzolást is lehetővé teszik. A stúdióban alkalmazzák a Rátai Dániel által kifejlesztett Leonar3Do elnevezésű, virtuális térben alkalmazható háromdimenziós operációs berendezést is.

Mikulás Ferenc az MTI-nek elmondta: a nagy kérdés az, hogy a meglévő technikai eszközeikhez tudnak-e elegendő megrendelőt szerezni.

Hozzátette: szeretnék partnernek megnyerni a Magyar Televíziót, ezért egy 400 millió forint összegű ajánlati csomagot állítottak össze. Ebben szerepelnek olyan félbemaradt filmek, televíziós sorozatok, amelyeket a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése miatt nem tudtak befejezni. Reményét fejezte ki, hogy a televízió fogadókészséget mutat a stúdió ajánlatával kapcsolatban.

A sajtótájékoztatón, majd az azt követő filmbemutatón részt vett Andrew G. Vajna, a magyar film megújításával megbízott kormánybiztos is, aki annak a véleményének adott hangot, amely szerint a háromdimenziós filmé a jövő az animációs alkotások területén is. Azonban a 3D mellet a sztereó hangtechnikát is alkalmazni kell – hívta fel a figyelmet Andrew G. Vajna.

A kormánybiztos kiemelkedőnek ítélte a rajzfilmstúdió tehetséges és kreatív alkotói által elkészített filmeket, melyekből négy rövidfilmet a sajtótájékoztató keretében be is mutattak.

A filmszakember hangsúlyozta: a készülő alkotások, a televízió elképzelése és a közönség igénye között összhangot kell teremteni. Olyan filmeket kell gyártani, amelyeknek van közönsége, mert szép dolog a különböző fesztiválokon elért siker, de abból nem lehet fenntartani egy stúdiót – mutatott rá Andrew G. Vajna.

Olvasóink írták

  • 1. papermill 2012. február 12. 21:15
    „A vége felé már hahotáztam, de komolyra fordítva: 14 év (tényleges, és nemzetközi) szakmai tapasztalat birtokában írom. Döbbenetes, hogy mindkét úr megnyilvánulása mennyire nélkülözte a szakmai igényességet és pontosságot: kezdjük azzal, hogy a 3D-s műfajban legfeljebb csak a figuraterveket koncepciókat rajzolják: ott kérem MODELLEZNEK.

    Mikulás Ferenc azon közlésére, hogy az ´a célunk, hogy találkozzunk a közönséggel´, már hallom is egyemberként felszisszenni a magyar film kevésbé támogatott gyártóit, hogy eddig mit csináltak, mert a cég az elmúlt évtizedben elnyert több tízmillió forint állami támogatás ellenére sem tudott a Magyar Népmeséken kívül eladható produkcióval kijönni az utóbbi évtizedben. A Népmesék utolsó epizódjait sem itt fejezték már be hanem egy fővárosi videóstúdióban

    Ezt a stúdiót, ahol egyáltalán, ott is még mndig olcsó bérmunka stúdióként ismerik, komoly fesztiválok versenyprogramban nemigen találkozhatunk filmejivel.
    A nagy elánnal beharangozott Kells kapcsán is maximum annyit olvashattunk a nemzetközi szaksajtóban, hogy az animáció egy része Magyarországon készült, a stúdió nevének említése nélkül. Ennyit a nemzetközi elismerésről, pedig a kelta mese igazán jól futott..

    A felvonultatott technológiát látva az jutott eszembe, hogy ha mindenhova kiszaladgálna a kormánybiztos és az alpolgármesterek, ahol a3D Max-ot meg a V-Ray-t feltelepítenek, akkor nem nagyon maradna idejük másra :)
    A bemutatott képi anyagok még egy valamirevaló játékfejlesztő cégnél elvárt demo minőségét sem érik el.
    A. Vajna azon magvas megállapítása, miszerint a ,,3D mellett a sztereó hangtechnikát is alkalmazni kell", jogosan kelt aggodalmat a magyar filmért aggodókban: ez az ember, aki most a hazai filmgyártás teljgatalmú ura, biztos jó parókákat tud készíteni, de a ´sound design´-nal és engineering-gel kapcsolatosan kicsit sekélyesek az ismeretei, már rég alapelvárás a 2.1 mellett az 5.1, és 7.1 stb hangrendszerekre történő keverés.....
    Az említett vizualizáció, mint a 3ds alkalmazási terület kapcsán, kizártnak tartom, hogy egy tervező vagy gyártó cég egy épületcsoport, vagy egy ipari termék megjelenítéséhez pont őket kérnék, fel, annál is inkább mert arra más szoftverek sokkal alkalmasabbak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lógázolás miatt késtek egy órát a vonatok

Elgázolt egy lovat a Lajosmizsére tartó személyvonat Dabas és Örkény állomások között péntek este,… Tovább olvasom