Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Az internet veszélyeire hívták fel a kisiskolások figyelmét a bajai rendőrök

Egy országos kezdeményezéshez kapcsolódva a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár „Internet–fieszta" néven Bátmonostoron szervezett programsorozatot.
A Bajai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója az internet veszélyeire hívta fel a bátmonostori kisdiákok figyelmét 2014. március 24-én egy előadás sorozat keretében.

A közösségi oldalak használata, a chatelés és a világhálán való „barangolás" során számtalan veszély leselkedik az internetet már rendszeresen alkalmazó fiatalokra. Egy országos kezdeményezéshez kapcsolódva a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár „Internet–fieszta" néven Bátmonostoron szervezett programsorozatot, amelynek céljai között szerepelt az internettel kapcsolatos veszélyekre való figyelemfelhívás is.


A Bajai Rendőrkapitányság örömmel tett eleget a szervezők felkérésének, így 2014. március 21-én közel 60 helyi alsótagozatos diák számára tartott előadást a kapitányság bűnmegelőzési előadója. A fiatalok az életkorukhoz és a mindennapi internet használathoz kapcsolódó veszélyhelyzetekről hallgattak meg előadást, amelyet filmvetítés tett színesebbé. Az előadó felhívta a fiatalok figyelmét a közösségi oldalak használata során, az ún. chatelés, valamint idegen személyekkel való kapcsolatfelvételkor előforduló, és rájuk leselkedő veszélyekre. Kiemelte, hogy a gyerekek személyes adataikat sose adják meg ismeretlenek számára.

A Bajai Rendőrkapitányságon bíznak abban, hogy ezen előadás is hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok nagyobb odafigyeléssel és óvatossággal használják a körükben is egyre népszerűbb világhálót.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második a BÁCSVÍZ-KVSC-KESI közös csapata az Aranyhomok kupán

A hétvégén rendezték a Kecskeméti Fürdőben a III. Aranyhomok Kupa II. fordulóját. Tovább olvasom