Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Felakasztotta magát a volt barátnőjét és párját felgyújtó férfi

Kecskemét - Utolsó leheletével árulta el az életéért harcoló orvosnak Cs. Sándor, hogy ki akarta megölni őt és élettársát, Marikát.
A férfit és a nőt otthonában lepte meg gyilkosa, akit, mint kiderült, jól ismertek. A szomszédok arra lettek figyelmesek, hogy sűrű füst gomolyog a kecskeméti lakás ablakain át. Egyből hívták a tűzoltókat.

– A tűz eloltását követő nyomozás során kiderült, hogy a 35 éves nő a helyszínen életét vesztette, míg társát, egy 57 éves férfit életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak kórházba. A férfi a kórházban még el tudta mondani az őt kezelő orvosnak, hogy az éjszaka folyamán egy ismerősük látogatta meg őket, aki lelocsolta őket valamilyen folyadékkal, majd felgyújtotta őket. A férfi nem sokkal ezután életét vesztette – tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától.

A rendőrök a tragikus körülmények közt tett vallomás nyomán gyorsan azonosítani tudták a feltételezett gyilkost, ám otthonában már őt is holtan találták. A férfi, akiről kiderült, hogy a halálra égett nő korábbi barátja volt, felakasztotta magát.

A helyiek a tragédia mindhárom áldozatát jól ismerték. Sokan arra gyanakszanak, hogy az idősebb férfi eltartási szerződést kötött a nővel, amin a régi barát feldühödött.

– Pár hónappal ezelőtt a nő és a férfi még együtt járt Sándorhoz, aztán egy idő után már csak a nő jött, végül pedig ide is költözött. Azóta a másik férfinak nyoma veszett – mondta egy szomszéd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra nagyon hideg lesz a reggel

Szerda reggel újra 10 fok alatti hőmérsékletre kelhetünk Bács-Kiskun megyében. Az ország nagy részére jellemző lesz a hajnali hideg, délutánra azonban felmelegszik a levegő. Tovább olvasom