Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Huszadikán, 20 millióból startol a Hírös Hét

Kecskemét - Idén hetvenhetedik alkalommal rendezik meg a kecskeméti Hírös Hét Fesztivált: koncertek, kiállítások és finomágok várják a látogatókat.
Idén hetvenhetedik alkalommal rendezik meg a kecskeméti Hírös Hét Fesztivált, amely színes és nagyszabású programjaival igyekszik felülmúlni a korábbi évek sikereit. Tiszteletét teszi a Back II Black és a Hooligans együttes, sőt Varga Miklós is emeli a fesztivál fényét. A térség minden szegletéből érkező kiállítások és előadások közül ki-ki szemezgethet a maga ízlése szerint, és természetesen a hasunk sem marad üresen: igazi, Hírös Vacsora várja majd a vendégeket.

- A kecskeméti közösség fantáziája az, ami minden évben életben tartotta és megújította a Hírös Hét Fesztivált. Ezt a lelkesedést az első világháború sem törhette meg, a harmincas években újult erővel folytatódott a nemes hagyomány, és tart mindmáig - mondta Kecskemét alpolgármestere, Mák Kornél az augusztus 22-én induló Hírös Hét Fesztiválról.

A nem hivatalos programterv szerint már 20-án kezdetét veszi a rendezvény, hiszen hagyományosan az államalapítást ünneplő tűzijáték is része a programoknak. Ez évben fél tíztől a főtéren gyönyörködhetünk az égi parádéban, előtte pedig a Back II Black zenekar csábítja a helyszínre az érdeklődőket. Ezután sem maradunk színvonalas zene nélkül: itt lesz többek közt a Hooligans, a Váradi Roma Café és az Időgép zenekar, akik Varga Miklós közreműködésével lépnek fel. Az alpolgármester kiemelte, a fesztivál egyik legfőbb iránya a kulturális nyitottság. Ennek jegyében kerül sor a Debrecennel kötött kulturális megállapodás aláírására is a 22-i nyitónapon tartott Ünnepi Közgyűlésen.

Híres vendégek a Hírös Héten

Kiemelt vendégként a város vendégül látja Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, aki 22-én a Városháza dísztermében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon tart előadást a területet érintő aktualitásokról. Akik azonban a szemüket és a hasukat szeretnék kényeztetni, azoknak a Kossuth téren a helyük, ahol a fesztivál teljes ideje alatt kertészeti és élelmiszeripari kiállítás várja az érdeklődőket: zöldség, gyümölcs, méz, virág és még sorolhatnánk.

- A szervezők a helyben termelt élelmiszereket kívánják ekképpen népszerűsíteni, tudtuk meg Hamzáné Lakó Judittól, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület munkatársától. - Napjainkban óriási erőfeszítéseket tesznek a gazdák annak érdekében, hogy a hagyományos termelés megmaradhasson. Ez a kiállítás lehetőséget biztosít számunkra, hogy megismertessék és elfogadtassák a kistérségi gazdálkodók termékeit – tette hozzá.

Aki a kiállításon látottaktól megéhezett, az a 25-én este kilenckor kezdődő Hírös Vacsorán csillapíthatja étvágyát. Ráadásul nem kell félnünk, hogy lemaradunk a lakomáról, mert egész héten megkóstolhatjuk a válogatott finomságokat.

A rendezvény a számok területén is felülmúlja a korábbi éveket

28 kulturális csoport és 50 kézműves teszi tiszteletét, valamint 150 kiállító is bemutatkozik. A borászoknak és árusoknak 143 faház biztosít helyet a főtéren, ami a város történetében rekordmennyiségnek számít. Ennek ellenére a szervezők idén sem számítanak anyagi nyereségre. Ahogy azt Csabai Lili, a Fesztiváliroda ügyvezető igazgatója elmondta, ezek a rendezvények általában veszteségesek a városnak, de reménykednek abban, hogy a 20 milliós összköltség nagy része megtérül.

A hetet a hagyományhoz híven tűzijáték zárja, melyet szintén a főtéren tekinthetünk meg fél tíztől, előtte és utána pedig a Jazz-zé lesz a főszerep.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamarosan elrendelhetik a hőségriadót

A következő napokban hőségriadó várható: pénteken akár 34 fok is lehet.
Tovább olvasom