Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Mitől biciklibarát egy város?

Kecskemét – A kerékpárral való közlekedés gyors és olcsó megoldás, azonban megfelelő infrastruktúra nélkül több érv szól ellene, mint mellette. Nyeregbe pattantunk, és megnéztük, Kecskemét bicklibarátabb-e, mint tavaly ilyenkor.
Kecskeméten legutóbb a hetényi bicikliút utolsó – 900 méteres – szakaszát vehették birtokukba a kétkeréken közlekedők. 2012-ben pedig fél milliárdos infrastruktúra-bővítés veszi kezdetét: megépül a Kecskemét-Városföld közötti bicikliút. Az 54-es úton és az 5-ös főúton tilos biciklivel közlekedni, ezért is nagy jelentőségű a most elnyert pályázat, hiszen a Búzakalász utcából induló 9300 méter hosszú kerékpárút megépítésével a közeli településről biciklivel is elérhetővé válik Kecskemét és a Mercedes gyár.

Megosztott járda: biciklisek a gyalogosokat, gyalogosok a bicikiseket kerülgetik. Fotó: Koller István
Megosztott járda: biciklisek a gyalogosokat, gyalogosok a bicikiseket kerülgetik. Fotó: Koller István.

Megéri meghallgatni a bringásokat

A városban a biciklitárolók többsége elavult: nehezen lehet hozzájuk férni és kevés kerékpár befogadására képesek, valamint a bringák legérzékenyebb pontját veszik igénybe. A Kerékpárosklub tanácsára a piacnál végzett felújításkor a kivitelező T alakú biciklitámaszokat helyezett ki, amellyel elégedettek a vasparipák tulajdonosai.

Az emberek többsége azt gondolja, az a jó, ha minél több kerékpárút épül. Természetesen ezekre is szükség van, de alapvetően nem ettől válik biciklibaráttá egy város. - Külterületen, forgalmas gyűjtőutak mentén a legjobb megoldás a kerékpárút, azonban a belvárosban a már meglévő infrastruktúrát kell úgy átalakítani, hogy az a pedálozók számára is biztonságos és kényelmes legyen – mondta Jobbágy Zsigmond, a Magyar Kerékpárosklub kecskeméti vezetője.

– Az autóutakkal párhuzamosan futó bicikliutakkal az a legnagyobb probléma, hogy hamis biztonságot adnak a kerékpárosoknak. Mivel fizikailag választja szét a közlekedőket, sem az autósok, sem a biciklisek nem elég körültekintőek, ugyanakkor számos olyan pont van – kereszteződések, mellékutak – amelyek ütközési pontként szolgálhatnak – magyarázta Jobbágy Zsigmond.

Ezt a statisztikák is igazolják: Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy idén eddig 80, míg tavaly 76 baleset okozója volt kerékpáros. A város határain belül 2011-ben 35 esethez riasztották a hatóságokat.

Az autóutakkal párhuzamosan futó bicikliutakkal az a legnagyobb probléma, hogy hamis biztonságot adnak a kerékpárosoknak. Fotó: Koller István.
Az autóutakkal párhuzamosan futó bicikliutakkal az a legnagyobb probléma, hogy hamis biztonságot adnak a kerékpárosoknak. Fotó: Koller István.

Az önkormányzat, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. és a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete két éve közösen dolgozik azon, hogy minél inkább olyan körülményeket teremtsenek, amelyek a biciklisek és az autósok igényeit egyaránt kielégítik. – Kecskeméten sok olyan útszakaszt találunk, ahol annak idején úgy próbálták orvosolni a kerékpáros forgalom körül felmerült problémákat, hogy a járdát egyszerűen átkeresztelték bicikliúttá, ilyen a Nyíri és az Izsáki út is. Az ilyen félmegoldások sem a gyalogos, sem a kerékpáros forgalomnak nem tesznek jót, mindenki a másikat szidja, ezekre a konfliktusokra kell megoldást találni forgalomcsillapítással, kerékpársávok kijelölésével és egyirányú útszakaszok megnyitásával – emelte ki Jobbágy Zsigmondtól.

Olvasóink írták

  • 3. CsImre 2011. december 08. 21:49
    „Erről van szó! A kerékpárút csak egy eszköz a sok közül, nem a hentesbárddal kell krumplit pucolni.Kecskemét belvárosában szerintem nincs autóút, de a többi igaz!”
  • 2. vuk 2011. december 08. 10:29
    „Nem, nem orvendetes, hogy belteruleten kerekparutakat epitenek. En megertem azokat, akik nem hasznaljak.

    1. Tornia 2011.12.08. 10:21
    Lehet, hogy eloszor az 1 tonnaval kozlekedoket kene megtanitani kozlekedni? (de legalabbis nagyobb szukseg lenne ra) - nem vedek en senkit, de azert 1 tonnaval okorkodni megiscsak veszelyesebb, mint 20 kiloval.

    Ha valahol leszallasra van kenyszeritve a biciklis, akkor ott eleve elcsesztek valamit a tervezok. Te hanyszor tolnad az autodat, ha igy talalnak ki?”
  • 1. Tornia 2011. december 08. 10:21
    „Nagyon örvendetes, hogy sorra adják át a bicikliutakat, de most már talán időszerű lenne elkezdeni a kerékpárosokat a közlekedésre nevelni, és felvilágosítani némelyiket, hogy attól még, hogy drótszamárra ülnek, nem lesznek különbek a gyalogosoknál, sem az autósoknál. Mindhárom közlekedési formát előszeretettel használom, rövid távokra gyalogolok, ha a városban van ügyintéznivalóm és jó az idő, akkor kerékpározom, ha pedig hosszabb távokra kell utaznom, akkor autóba ülök. Azt tapasztalom, hogy a kerékpárosok valamiféle extra bátorságot éreznek, amikor felülnek a nyeregbe.

    Nem tudnak különbséget tenni a kerékpárút átvezetés és a zebra között, a zebrán se szállnak le a bicikliről. Az olyan helyeken, ahol az út túloldalán ott a kiépített bicikli út (lásd.: Akadémia krt., Március 15. utca, Bethlen krt.) is azon a járdán közlekednek, ahol a gyalogosok szeretnének sétálgatni. Ráadásul mióta korán sötétedik, még inkább megtapasztaltam, hogy a többségük nem rendelkezik világítással, vagy ha igen, nem kapcsolja be!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Első fokon négy és fél évet kapott a szegedi ügyvéd

Csalás, sikkasztás és hitelsértés bűntette miatt nem jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a kecskeméti bíróság Hadfi János Ferenc szegedi ügyvédet. Tovább olvasom