Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

80 embert végeztek ki nyilvánosan Észak-Koreában

Többségüket a dél-koreai tévé adásainak nézése, másokat pedig pornográfia terjesztése vagy prostitúció miatt ítéltek halálra.

Dél-koreai lapértesülés szerint Észak-Koreában november elején egyetlen napon 80 embert végeztek ki nyilvánosan viszonylag kisebb bűncselekmények miatt, többségüket a dél-koreai tévé adásainak nézése, másokat pedig pornográfia terjesztése vagy prostitúció miatt.

A Jungang Ilbo című szöuli politikai napilap névtelenül nyilatkozó forrásra hivatkozva hétfőn közölte, hogy a kivégzések november 3-án történtek hét észak-koreai városban. Minden településen mintegy tíz embert végeztek ki. Vonszanban például egy sportpályán végeztek ki nyolc embert, cölöpökhöz kötötték őket, fejükre fehér zsákokat húztak, majd gépfegyverből nyitottak tüzet rájuk. A kivégzést mintegy tízezer ember nézte végig.

A jelentés szerint a drasztikus lépés célja, hogy írmagjában elfojtsa azt esetleges társadalmi elégedetlenséget és a "kapitalista indulatokat", amelyek az ország fejlesztési projektjeit övezi. Erre utal, hogy a kivégzések több helyszíne a külföldi befektetések ösztönzésére nemrég kialakított különleges gazdasági övezeteknek ad otthont.

"A rezsim nyilvánvalóan fél attól, hogy megváltozhat az emberek gondolkodása, ezért megpróbál megelőző jelleggel rájuk ijeszteni" - írta a NKIS című, észak-koreai dezertőrök által szerkesztett honlap az esettel kapcsolatban.

A szöuli egyesítési minisztérium nem tudta megerősíteni a Jungang Ilbo értesüléseit. A minisztérium közölte, hogy vizsgálják az információkat.
Észak-Koreában súlyos bűncselekménynek számít a rezsim által nem engedélyezett külföldi - elsősorban a kapitalista Dél-Koreából származó - filmek nézése. Ugyanakkor jelentések szerint a hatóságok drákói szigora ellenére egyre több külföldi mozgóképet és zenét csempésznek be az elzárkózó kommunista országba DVD-ken, memóriakártyákon és más eszközökön.

Állítólag egyes dél-koreai szappanoperák mellett a Született feleségek című amerikai sorozat is apró, de kitartó rajongói táborral bír Észak-Koreában.

Hasonlóan súlyos bűncselekmény a pornográfia terjesztése, amelynek vádjával nemrég Kim Dzsong Un észak-koreai vezető volt barátnőjét is kivégezték.

Olvasóink írták

  • 13. agytröszt 2013. november 11. 19:07
    „Csak ne csodálkozzunk! Már elkezdődött (hit és erkölcstan, egyentanterv, egyen tankönyv (ha van), egész napos iskola, ( később hetes iskola kötelező agymosással), ha nem vigyázunk!”
  • 12. Besenyő_Pistabácsi 2013. november 11. 18:25
    „Hát ami igaz az igaz azért itt sem árt mindenkinek arra gondolni amit odaföntről sugallnak!”
  • 11. queenmargareth1 2013. november 11. 18:17
    „9-10, ja borlopásért halál, ország eladásért, szipolyozásért, dicséret.”
  • 10. Berlusconi 2013. november 11. 13:19
    „Néha úgy érzem, hogy nálunk is ez lenne a megoldás néhány problémára...”
  • 9. pog 2013. november 11. 13:12
    „nálunk is bevezethetnék és akkor tényleg rend lenne,,,,”
  • 8. KamuNeni 2013. november 11. 13:06
    „Nepesedesi politika van mogotte. Mar igy is sok ember van a foldon. A muzlimok is ugyanazt csinaljak. Jo lelkuek inkabb egymast olik mint masokat.”
  • 7. queenmargareth1 2013. november 11. 12:43
    „nem sokban különbözünk, itt is pártolják, sőt, hőssé nyilvánítják a gyilkost.”
  • 6. Salvator 2013. november 11. 12:14
    „4. geza
    Ha lenne kőolajuk, már régóta nagyon fontos lenne a "demokrácia". De így, kit érdekel?!”
  • 5. TELSTAR 2013. november 11. 11:08
    „2.
    Elég vastag az a hajszál még, sajnos.”
  • 4. geza 2013. november 11. 10:55
    „Majd megy az USA demokráciát terjeszteni oda...”
  • 3. CID 2013. november 11. 10:52
    „"Állítólag egyes dél-koreai szappanoperák mellett a Született feleségek című amerikai sorozat is apró, de kitartó rajongói táborral bír Észak-Koreában. "
    drasztikus, de hatékony módja a barom szappanoperákról történő leszoktatásnak :)”
  • 2. MW2012 2013. november 11. 09:38
    „Szerintem rövidesen végignézhetjük Kim Dzsong Un elfogását és kivégzését. Ezt tényleg nem szabad hagyni, hogy ennyire őrült véglények uralkodjanak egy országban. Gondolom már hajszál választja el az utolsó pillanataitól...”
  • 1. kormoska 2013. november 11. 09:18
    „"Többségüket a dél-koreai tévé adásainak nézése, másokat pedig pornográfia terjesztése vagy prostitúció miatt ítéltek halálra. "

    Hááát,valószínűleg én a népi Koreában már réges régen halott lennék:-)
    Itthon egyenlőre pár fokkal jobb a helyzet,de ha nálunk is csak az M1-et lehet majd nézni(Magyarország,szeretlek+Borbás Marcsi)akkor inkább a kötél!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei választások Szlovákiában: bejött a papírforma

Stabil a szlovák kormánypárt támogatottsága és ez megmutatkozott a megyei választások eredményein is. Tovább olvasom