Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

A kanyaró elleni védőoltás kiterjesztését szorgalmazza a WHO

A kanyaró elleni védőoltás szélesebb körű alkalmazását szorgalmazta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön, miután Európában és Közép-Ázsiában is sok megbetegedést jelentettek az elmúlt egy évben.
Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet európai igazgatója elmondta: megdöbbentette az összesen hét országban tapasztalt mintegy 22 ezer eset, amelyet tavaly és az idei év első hónapjaiban Európából és Közép-Ázsiából jelentettek. Hozzátette: a nagyszámú eset veszélyezteti azt a régiós célt is, hogy a kanyaró 2015 végéig eltűnjön.

A szervezet tájékoztatása szerint noha a kanyaróesetek száma közel felére esett vissza 2013 és 2014 között, még mindig súlyos járványkitörések tapasztalhatóak Európának mind a keleti, mind a nyugati felén. A WHO adatai szerint 2014. január és 2015. február között Kirgizisztánban 7477-en betegedtek meg kanyaróban, de az európai országok sem maradtak érintetlenek, Bosznia-Hercegovinában több mint ötezren, Olaszországban 1674-en, Németországban 583-an kapták el a betegséget, Oroszországból több mint háromezer esetet jelentettek.

A sűrűsödő esetek miatt Jakab Zsuzsanna hangsúlyozta: késlekedés nélküli összehangolt cselekvésre van szükség ahhoz, hogy az immunizációs réseket be lehessen tömni. "Elfogadhatatlan, hogy az elmúlt ötven év biztonságos és hatásos vakcinák előállítására tett erőfeszítései után a kanyaró még mindig emberi életeket, pénzt és időt követeljen" - mondta.

A kanyaró olykor halálos vírusos fertőzés, amely nagyon gyorsan képes terjedni a beoltatlan gyermekek között. A betegségre nem létezik speciális kezelés, és a legtöbb beteg néhány héten belül felépül. Különösen a szegény körülmények között élő és alultáplált gyermekek vagy gyenge immunrendszerű felnőttek esetében azonban a kanyaró komoly komplikációkat okozhat, így akár vakságot, agyvelőgyulladást, súlyos hasmenést, fülgyulladást és tüdőgyulladást is.

Nedret Emiroglu, a WHO európai járványügyi szakértője szerint a kanyarót úgy lehet legyőzni, ha minden egyes járványt a lehető leghamarabb megfékeznek, és a beadott védőoltások arányát minden országban a lehető legmagasabb szintre emelik. "Kivétel nélkül minden országnak meg kell őriznie a kanyaró elleni rendszeres védőoltás magas átoltottságát ahhoz, hogy hasonló járványkitörések ne legyenek többé, s a kanyaró örökre eltűnjön" - hangsúlyozta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos merénylet Kabul diplomáciai negyedében, halottak

Öngyilkos merénylő röpítette levegőbe robbanóanyaggal megpakolt gépkocsiját csütörtökön Kabul… Tovább olvasom