Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán Még több cikk.

Az osztrákok többsége ellenzi az újabb EU-s görög hitelt

Az osztrák lakosság 58 százaléka nem helyesli, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei újabb milliárdos hitelt hagytak jóvá az adósságválsággal küzdő Görögország javára - mutatta ki egy vasárnap közzétett felmérés.
A Kurier című napilapban megjelent közvélemény-kutatási eredmények szerint az osztrák lakosság 28 százaléka helyesli a pénzügyi segítségnyújtást. Tizennégy százalék mondta azt, hogy nincs véleménye a kérdésről, és 58 százalék ellenzi.

A segítségnyújtás megítélése javult május óta, akkor még a lakosság 60 százaléka ellenezte - mutatott rá a felmérést készítő OGM intézet egyik szakértője a Kurierban. A vélemények az egyes pártok szavazói táborai szerint meglehetősen eltérnek. A legerősebb (59 százalékos) támogatottsága a kisebbik kormánypárt, a konzervatív tábort és a vállalkozói rétegeket képviselő Osztrák Néppárt (ÖVP) szavazóinak körében van. A másik koalíciós párt, a szociáldemokraták (SPÖ) szavazóinak 40 százaléka helyesli a lépéseket. A populista, euroszkeptikus Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) választói viszont 90 százalékos arányban ellenzik a Görögországnak nyújtott hiteleket. Az FPÖ a parlamentben és a médiában helytelenítette Görögország megsegítését, míg a kormánypártok mellette érveltek.

Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei szombaton egy újabb 12 milliárd eurós hitelrészletet szabadítottak fel az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi 110 milliárdos hitelprogramjából, s még ebben a hónapban tárgyalnak egy újabb programról is.

A 340 milliárd eurós adósságot felhalmozó dél-európai ország az újabb kölcsönrészlet nélkül heteken belül államcsődöt jelenthetett volna be. A hitellel az egész euróövezet válságát is igyekeznek elkerülni.

Maria Fekter pénzügyminiszter a közelmúltban így nyilatkozott: egy görög államcsődnek közvetve "beláthatatlan következményei" lennének az osztrák gazdaságra nézve. A bankok és az állam 4,6 milliárd eurós görögországi követeléseinek elvesztése önmagában nem jelentene "rendszer szintű" kockázatot a gazdaságnak, sokkal súlyosabb lenne azonban az osztrák bankokra és kereskedelemre gyakorolt közvetett hatás. A görög és az osztrák bankok egyaránt erőteljesen jelen vannak Délkelet-Európában, s ha a görög pénzintézetek egy államcsőd következményeként "bedőlnek", az az osztrák bankokat is súlyosan érintené.

Olvasóink írták

  • 1. lukrecia 2011. július 03. 20:28
    „Az Eu , ha tonkremegy, valoban az ilyen Gororgorszagfelek teszik tonkre. (diszno) orszagoknak nek szabad hitelt adni”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldoggá avatták Scheffler Jánost, Szatmár vértanú püspökét

Mintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak,… Tovább olvasom