Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Elutasította a különbizottság a beruházást elősegítő törvénytervezetet

Elutasította a román parlament verespataki különbizottsága azt a törvénytervezetet, amely elősegítette volna az aranybánya-beruházást - közölte hétfőn a Mediafax román hírügynökség.

A tervezet elutasítása mellett 17-en szavaztak, ketten tartózkodtak. A voksolásra azután került sor, hogy hétfőn délelőtt a román kormánykoalíciós pártok megállapodtak, leszavazzák az úgynevezett Verespatak-tervezetet. A kormánykoalíció pártjai közül korábban a liberálisok ellenezték, a szociáldemokratákkal támogatták a javaslatot.

A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői abban állapodtak meg, hogy a bányatörvényt módosítják, és abban szabályozzák a kitermelés általános feltételeit, amelyeknek a verespataki beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation-nak (RMGC) is eleget kell tennie ahhoz, hogy megkaphassa a kitermelési engedélyt.

A hétfőn elutasított tervezetről a végleges döntést a román parlamentnek kell meghoznia, hiszen azt már nem vonhatják vissza a törvényhozás napirendjéről, de figyelembe véve a kormánykoalícióban született egyezséget, várhatóan a törvényhozói testület egésze is leszavazza majd.
A különbizottság egy jelentést fogadott el, amely elutasítja a román kormány által augusztus végén beterjesztetett tervezetet, ami heves utcai tüntetéseket váltott ki Romániában.

A Hotnews című román portál által ismertetett parlamenti bizottsági jelentés szerint a testület egyebek között azt javasolta, hogy a törvényhozó módosítsa a jelenlegi bányászati kerettörvényt, hiszen az a jelenlegi formájában hiányos, és nem veszi figyelembe az olyan nagy horderejű beruházásokat, mint a verespataki.

A különbizottság a többségi magántulajdonos és a kisebbségi román állami tulajdonos közötti korrekt partneri viszony kialakítását is szükségesnek tartja. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt tizenöt évben a verespataki beruházás-tervezet kapcsán "törvénytelenségeket" követhettek el. Ezért a jelentést megküldik valamennyi illetékes hatóságnak, hogy "teljes mértékben biztosítsák a beruházás törvényességét, és kivizsgálják ezeket az esetleges törvénytelenségeket".

A különbizottság a kitermelési engedély és egyéb titkosított dokumentumok nyilvánosságra hozását is szorgalmazza - derül ki a Hotnews által bemutatott jelentéstervezetből.

Üdvözölte a beruházó a parlamenti különbizottság jelentését

Üdvözölte a verespataki aranybánya megnyitását tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) a román parlamenti különbizottságnak azt a jelentését, amely elutasította a beruházást elősegítő törvénytervezetet, de magát a projektet nem vetette el végleg - derült ki a vállalat keddi közleményéből.

A Mediafax hírügynökség által idézett dokumentum szerint a vállalat úgy véli, hogy "szakmai és átfogó" jelentést készített a bizottság, és méltányolja annak következtetéseit, illetve várja a bányatörvény mielőbbi módosítását, hogy 2014 első felében elkezdhesse a beruházást.

A román parlament különbizottsága ugyan elutasította hétfőn a kormány Verespatak-törvénytervezetét, de a bizottsági jelentésből, valamint Victor Ponta miniszterelnök nyilatkozatából egyaránt kiderült, hogy Románia nem mond le a beruházásról. Amennyiben a módosítandó új általános bányatörvény támasztotta követelményeknek megfelel majd az RMGC projektje, megvalósítható a beruházás - magyarázta Ponta.

A vállalat elégedett azzal, hogy a szakbizottságban alapos vita zajlott, és a közvélemény tájékozódhatott a projektről. Leszögezte: méltányolja a bizottság azon javaslatát, hogy Románia egészítse ki a jelenlegi "hiányos" törvényes keretét a bányatörvény módosítása révén, ami hasonló bányaprojektek kivitelezését ösztönözheti.

Az RMGC abban bízik, hogy az új jogi keret lehetővé teszi a román bányaipar fejlesztését és beruházók vonzását. "Várjuk az új általános törvényi keret gyors elfogadását, hogy a verespataki beruházás elkezdődhessen 2014 első felében" - olvasható a közleményben.

A vállalat cáfolta, hogy törvénytelenségek történtek volna az eddigi engedélyeztetési folyamat során, és kijelentette, hogy az RMGC mindig jóhiszeműen, a törvények betartásával járt el. A különbizottság jelentése ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt tizenöt évben "esetleges törvénytelenségek" is történtek az engedélyezési folyamat során, és szorgalmazta, hogy az illetékes román állami intézmények vizsgálják ki ezeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szívmelengető: ismeretlenül is százak búcsúztatták a 99 éves egykori katonát

Harold Percival második világháborús veteránt máskülönben senki sem kísért volna el végső útjára, mert nincsenek hozzátartozói. Videó. Tovább olvasom