Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Ján Slota a magyarokról nyilatkozott

Ján Slota szerint a mai magyar nemzet genetikailag nagyon messze esik "azoktól a mongoloktól", akik ezer évvel ezelőtt "undorító lovaikon" Közép-Európába érkeztek.
Szent István összeállt a szlovák fejedelmekkel és a frank lovagokkal, és leölte ezeket a mongolokat az akkori történelmi Magyarország területén. Meglehet, néhányan a nádasba elbújva megmaradtak - nyilatkozta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a pozsonyi TASR hírügynökségnek szombaton. A magyar- és romaellenességéről elhíresült koalíciós pártelnök úgy vélekedett, hogy Szent István nem volt magyar király, hanem a "történelmi Magyarország" (szlovák szóhasználatban Uhorsko) királya volt, aki "jobban beszélt németül, mint magyarul".

"A híres Szent István volt az, aki legyilkolta őket, tehát az elődeiket" - jelentette ki Slota. A szlovák politikus Vona Gábornak, a Jobbik elnökének azon kijelentésére reagált, miszerint Ján Slota és Robert Fico (szlovák kormányfő) meggyőzték a szlovákokat arról, hogy ők nemzetet alkotnak.

"A szlovák nemzet már 1500 éve őshonos ezen a területen. A magyar mongoloid törzsek, amelyek azokon az undorító, szőrös lovakon idejöttek, csak most valamikor ünnepelték ezer évüket (a honfoglalásnak)" - fejtette ki a politikus.

"Ezeknek a jöttmenteknek, a nomádoknak a maradékai Magyarország területén nagyon megritkultak" - tette hozzá Slota.

Olvasóink írták

  • 4. 751510 2010. április 17. 19:04
    „Szerencsétlen Slota Jánoson megint kifogott a jó magyar pálinka...”
  • 3. Zejko 2010. április 17. 15:37
    „Ja es persze nem beszelve Aba Samuel kazar izraelita csaladbol szarmazott mint a kazar birodalom magyar nemeseinek felesegei is.
    Az akkori magyarsag mar rengeteg nepbol alt mas szarmazasu volt a nemesseg es mas a nep ez is bizonyitja milyen intelligens es turelmes nep volt az akkori magyar nep szemben europaval ahol kinek mas vallasa volt mar uldoztek.”
  • 2. Zejko 2010. április 17. 15:33
    „Szent Istvan Magas fekete haju torokos kinezetu volt mint az egesz nemesseg tobb kozuk volt ver szerint Az akkori Libanonhoz mint europahoz.
    Ez bizonyitott rengeteg akkori iro szamolt be errol Slota nyilvan nem tanult tortenelmet.
    Nem kene mar ennyire erolkodnie a Szlovak nep bizonygatasara mert mar szanalmas meg a vegen kiderul ok europa homohabilisei :D”
  • 1. apátfalvifaszagyerek 2010. április 17. 15:14
    „Ehhez nem kell kommentár. Senkiházi alkoholista.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irán nemzetközi szerv létrehozását javasolta a leszerelés ellenőrzésére

Független nemzetközi szerv létrehozását javasolta a nukleáris leszerelés ellenőrzésére és az… Tovább olvasom