Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Líbia: Magyarország is részt vehet az újjáépítésben

Magyarország kész részt venni Líbia újjáépítésében, egy szabad, szuverén és demokratikus ország megteremtésében - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a líbiai felkelőket irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) elnökéhez intézett levelében.

A külügyminiszter üdvözletét fejezte ki Musztafa Abdul-Dzsalílnak abból az alkalomból, hogy az "ÁNT felszabadította az észak-afrikai országot a diktatúra alól" - tájékoztatta a tárca pénteken az MTI-t.

A miniszter a levélben megerősítette, hogy Magyarország az ÁNT-t ismeri el a líbiai nép törvényes képviselőjének. Budapest már korábban felvette a kapcsolatot a szervezettel, külügyminiszteri különmegbízott által, aki Martonyi János levelét személyesen adja át Abdul-Dzsalíl elnöknek - közölte a tárca.

A Külügyminisztérium kedden jelentette be, hogy a magyar kormány az Átmeneti Nemzeti Tanácsot tekinti a líbiai nép törvényes képviselőjének. A tárca - amely az ÁNT "katonai győzelme" kapcsán bocsátotta ki a közleményt - üdvözölte, hogy az ÁNT "átvette Líbia vezetését". A tárca értékelése szerint az ÁNT győzelme történelmi esély a demokratikus líbiai jogállam kiépítésének megalapozására.

A Külügyminisztérium akkori közlése szerint az ÁNT külügyi vezetőjével Martonyi János márciusi egyiptomi látogatása során találkozott. A magyar diplomácia vezetője a találkozó után elküldte megbízottját Líbia második legnépesebb városába, a felkelők központjába, Bengáziba, és a Külügyminisztérium rajta keresztül hónapok óta kapcsolatot tart fenn az ÁNT vezetőivel.

A Külügyminisztérium csütörtöki háttérbeszélgetésén Hóvári János helyettes államtitkár elmondta: azért nem hozták nyilvánosságra korábban, hogy a magyar kormány március óta kapcsolatban van a felkelők vezetésével, a bengázi ÁNT-vel, mert ez esetleg ellehetetlenítette volna a tripoli magyar nagykövetség munkáját.

A Külügyminisztérium a magyar diplomácia kiemelkedő sikereként értékelte a nagykövetség munkatársainak tevékenységét, akik "a bizonytalan polgárháborús helyzetben helyt álltak az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, Görögország, Horvátország, Kanada és Olaszország érdekeinek líbiai képviseletében is".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csehországban megszűnik az állami egyháztámogatás

"A jövő legnagyobb kérdése az, hogy az egyes egyházak hívői hajlandóak lesznek-e bekapcsolódni egyházuk fenntartásába". Tovább olvasom