Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Magyar turisták ragadtak Pekingben

Kína - Megnyugodott, illetve beletörődött kényszerű Pekingben maradásába az a 15 fős magyar turistacsoport, amely szombaton a kínai fővárosban rekedt; azóta nőtt a hazautazni nem tudók száma Kínában - tudta meg az MTI vasárnap Pekingben.
A Sanghajból pénteken Pekingbe érkezett csoport a Hainan légitársaság szombat hajnali közvetlen járatával folytatta volna útját Budapestre, de a repülőtéren már közölték velük, hogy az izlandi tűzhányó kitörése következtében előállt helyzetben a gép nem száll fel. Azt senki sem mondta meg nekik, hogy mikor, milyen körülmények között térhetnek haza, illetve Magyarországra indulásukig hol töltsék el a hátralevő időt, valamint, hogy költségeiket megtéríti-e valaki.

Az első két éjszaka szállásköltségét a légitársaság, illetve az utaztató AB Agro utazási iroda fedezi, és - mint Fülöp Attila, a csoport egyik tagja elmondta - az utaztatóval vasárnapra sikerült abban is megállapodniuk, hogy a hátralévő kényszerű Pekingben tartózkodás szállásköltségein megosztoznak. A csoport úgy döntött, hogy marad a jelenlegi szállásán, egy belvárosi négycsillagos szállodában.

Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul szombaton és vasárnap is felkereste a turistákat és tájékoztatta őket arról, hogy a biztosító társaság automatikusan meghosszabbítottnak tekinti az utasok biztosítását, hétfőn pedig a főkonzulátus intézkedik azok ügyében, akiknek a napokban lejár a vízuma. A csoport jelenleg a légitársaságtól azt az ígéretet kapta, hogy 25-én, 26-án és 28-án - megosztva - útnak indítják őket.

Sárközy Péter megerősítette, hogy reményei szerint mielőbb sikerül a Kínában rekedteket haza szállíttatni. Mint mondta, egyre nő azok száma, akik jelzik a nagykövetség ügyeletén, hogy minden jel szerint a tervezettnél tovább kell maradniuk. Ilyen tartalmú bejelentések érkeztek Csingtao (QIngdao), Kuangcsou (Guangzhou) és Hangcsou városból is, de a fővárosban is vannak még többen. Jelenleg körülbelül 25 magyar állampolgár nem tud az eredetileg tervezett időben hazarepülni - mondta el a főkonzul.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trónra lépett Oyo Nyimba, a világ legfiatalabb uralkodója

Uganda - A nagykorúságot elérve beiktatták hivatalába a világ legfiatalabb, már 3 évesen… Tovább olvasom