Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Már tíz kínai nagyvárosba látogathatnak vízum nélkül a külföldiek

A program célja a városok vonzerejének és az oda érkező külföldi turisták számának növelése.

A dél-kínai Kunming csatlakozásával tízre nőtt azoknak a kínai városoknak a száma, melyek 72 órás vízummentes tartózkodást tesznek lehetővé a külföldi turisták számára - adta hírül a kínai központi televízió.

A vízummentességi program azoknak a turistáknak teszi lehetővé a repülőtér időleges elhagyását, akik külföldről érkeznek az adott városokba és fel tudnak mutatni egy harmadik országba szóló repülőjegyet. A program keretein belül 45 állam - köztük Magyarország és 30 más európai állam - utazói 72 órán át nézelődhetnek a kedvezményes politikát bevezető városokban, illetve az azoknak helyet adó tartományokban.

A vízumkérelem jelentette hosszas adminisztrációt és anyagi kiadásokat megspóroló, rövidtávú programot elsőként Peking és Sanghaj városok vezették be 2013 elején. Annak célja a városok vonzerejének és az oda érkező külföldi turisták számának növelése. A statisztikák szerint a program eddig sikeresnek is bizonyult: a pekingi és sanghaji lehetőséget az elmúlt évben több tízezer átutazó használta ki.

A sikeren felbuzdulva hét másik város, az észak-kínai Talien és Senjang, az észak-nyugati Hszian, a közép-kínai Csungking, a dél-kínai Kuangcsou, a Kuanghszi Csuang Autonóm Területen megtalálható Kujlin és a Szecsuán tartománybeli Csengtu is csatlakozott a programhoz, melynek tizedikként a délnyugat-kínai Kunming is tagjává vált.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tartós tűzszünet esetén feloldhatók az oroszellenes szankciók

Az észak-atlanti szövetség teljes támogatásról biztosította Ukrajnát. Tovább olvasom