Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Matteo Renzi keddtől egyeztet a pártokkal, vázolta reformprogramját

Giorgio Napolitano olasz államfő hétfőn délelőtt megbízta Matteo Renzit, a Demokrata Párt (PD) főtitkárát az új kormány megalakításával.
Renzi bejelentette, hogy kedden megkezdi az egyeztetést a parlamenti erőkkel.

A kijelölt miniszterelnök az az államfővel tartott több mint egy órás megbeszélés után a sajtóval ismertette a kormányalakítás ütemezését. Elmondta, hogy kormánya februárban nekikezd a választási reformnak, márciusban a munkanélküliség ellen dolgoz ki intézkedéseket, áprilisban megreformálja a közigazgatást, májusban pedig az olasz adórendszert. Renzi hétfőn találkozik az olasz törvényhozás felső- és alsóházának az elnökével, majd visszatér Firenzébe, hogy lezárja polgármesteri feladatait. Kedden kezdi meg Rómában a kormányalakítási egyeztetéseket. A parlamenti pártokkal való konzultációk után visszamegy az államfőhöz és bemutatja a megalakítandó kormány a minisztereinek a névsorát.

Matteo Renzi arról biztosította Giorgio Napolitano államfőt, hogy "elkötelezettséggel és energikusan" kezd neki a munkának. Első számú feladatnak a fiatalokat sújtó munkanélküliséget jelölte meg. Renzi szerint ebbe nem szabad beletörődni. A kormány célja az, hogy 2018-ig, a mostani olasz törvényhozás mandátumának a végéig vezesse Itáliát.

A Quirinale államfői palota előtt az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali ellenzéki párt tagjai tüntettek azonnali választásokat követelve.

A PD csütörtökön vonta meg a bizalmat Enrico Letta miniszterelnöktől, aki a balközép kormánypárt szerint nem váltotta valóra az ígért reformokat. Letta pénteken benyújtotta lemondását az államfőnek, aki a hét végén a pártokkal konzultált.

A Corriere della Sera konzervatív napilap hétfőn közölt felmérése szerint az olaszok 52 százaléka gondolja úgy, hogy a Renzi vezette kormány képes lesz végrehajtani a szükséges intézményes-gazdasági reformokat. Ugyanakkor csak 31 százalék találja pozitívnak a választások nélkül zajló kormányváltást. A megkérdezettek többsége feleslegesnek, politikai hibának, abszurdnak nevezte Enrico Letta helyettesítését Matteo Renzivel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európai Bizottság: mindenkinek kárára van a roamingdíj

Az európai mobiltávközlési szolgáltatók 300 millió előfizetéstől esnek el a roamingdíj-politikájuk… Tovább olvasom