Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Rendőrök gyilkoltak meg egy tinit

Hosszú idő után először tárgyaltak egymással a Kasmír elszakadásáért küzdő helyi vezetők és régióba érjező indiai delegáció. Minderre azért volt szükség, mert a hétvégén újabb három ember halt meg Kasmír indiai fennhatóságú területén a tüntetők és a rendfenntartók közti összecsapások során szombaton.
Palaniappan Csidambaram indiai belügyminiszter vezette azt az összpárti parlamenti képviselői csoportot, amely találkozott kedden a kasmíri függetlenség kivívásáért küzdő vezetőkkel. A különböző politikai és vallási szervezeteket összekötő Összpárti Szabadság Konferencia politikai front három házi őrizetben lévő prominens alakja, Mirvaiz Umar Farúk, Jaszin Malik és Szjed Ali Sah Geelani fogadta a honatyákat, véget vetve ezzel a húsz éve tartó bojkottnak, amellyel az Újdelhi által kezdeményezett párbeszédet sújtják. A találkozó után Geelani a BBC-nek nyilatkozva kifejtette, hogy folytatni fogják a függetlenség kivívásáig tüntetéseiket, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket. Ezek pedig: India tegye nemzetközi üggyé Kasmír esetét, vonja vissza csapatait a régióból, szüntesse meg a biztonsági erők rendkívüli hatalmát és engedje szabadon a politikai foglyokat. A parlamenti képviselők ahhoz ragaszkodtak, hogy Kasmír India része, de ezen kívül nyitottak voltak a tárgyalásra.

öbb ezer muzulmán tüntető vonult fel Kasmír indiai fennhatóság alá eső részének közigazgatási székhelyén, Szrinagarban szombaton. A függetlenségi és India-ellenes megmozdulás során összecsaptak a rendőrökkel, valamint a régióban közelmúltban megerősített hadsereggel. A véres incidens a város déli részén kezdődött, ahol a rendfenntartó erők tüzet nyitottak a köveket dobáló tüntetőkre és egy muzulmán felvonuló meghalt, további tizenketten megsérültek. Nem sokkal ezt követően pedig Pattan és Anantnag városában is ketten meghaltak és tizenkilencen megsérültek a rendőrökkel való összecsapás során. Kasmírban immár nyolc napja van érvényben 24 órás kijárási tilalom, ami kihat a hírek terjedésére is: a helyi újságírók nem hagyhatják el otthonaikat és néhányukat megverték a rendőrök.

Ezzel az újabb három halálesettel immár száz fölé kúszott azok száma, akik a június óta tartó tiltakozási hullám során az életüket vesztették. Az 1989-es indiai uralom elleni fegyveres lázadás óta legnagyobb kasmíri nyugtalanságot az váltotta ki, hogy a terület elszakadását követelő június 11-i tüntetésen a rendőrök megöltek egy 17 éves fiút. Azóta 102 civil halt meg, tiltakozók és nézők egyaránt, köztük több gyerek, többségében a rendőrök lövései által. Továbbá egy egyenruhás is az életét vesztette.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondott az UniCredit vezérigazgatója

Az igazgatóság felszólítására lemondott tisztségéről Alessandro Profumo, a legnagyobb olasz… Tovább olvasom