Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Száznál is több halottja van a Fülöp-szigeteki tájfunnak Taclobanban

Legalább száz halottat hagyott maga után az év leghevesebb tájfunja a Fülöp-szigetek középső részében található Tacloban térségében - közölte szombaton az ázsiai szigetország polgári légi közlekedésének egyik illetékese.
John Andrews elmondta, hogy a hozzájuk eljuttatott jelentések szerint száznál több holttestet számoltak össze a Leyte szigetén fekvő városban és környékén. Hozzátette, hogy körülbelül ugyanennyi sérültről is tudnak.

Korábban a hatóságok még csak négy halottról tettek említést.

Andrews úgy nyilatkozott, hogy az általa most közölt adatokat a helyi kormányzat megbízhatónak tartja.

A Haiyan tájfun péntek reggel csapott le a Fülöp-szigetekre és szombaton valamelyest meggyengülve Vietnam irányában folytatta útját. Az egyebek között földcsuszamlásokat, áramkimaradásokat okozó trópusi vihar miatti károk megállapítása a továbbra is katasztrofális időjárási helyzet miatt nagyon lassan halad, mert a mentőegységek nehezen tudják megközelíteni az érintett területeket, a kommunikációs eszközök pedig többnyire nem működnek.

Taclobanban a földcsuszamlások számos utat eltorlaszoltak, a vihar háztetőket is letépett. A helyi kormányzó, Roger Mercado elmondta, hogy a heves esőzés és a sűrű köd miatt nappal is szinte az éjszakai sötétséghez hasonló látási viszonyok uralkodnak a körzetben.

A hatóságok már a tájfun érkezése előtt több mint 700 ezer embert költöztettek biztonságos helyre, A kormány előzetes figyelmeztetése szerint húsz tartományban összesen 12 millió embert fenyegetett a vihar.

A Haiyan nevű szupertájfun szele 200 kilométeres óránkénti sebességgel pusztít, de egyes lökései meghaladják az óránként 300 kilométeres sebességet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iráni atomprogram - További haladást követően szombatra napolták el a genfi tárgyalást

Meghosszabbították, és szombaton is folytatják az iráni atomprogramról Genfben folyó nemzetközi tárgyalásokat. Tovább olvasom