Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Tiltakoznak a székelyföldi fafeldolgozók egy osztrák nagyüzem megtelepedése ellen

Nyílt levélben tiltakozik a székelyföldi fafeldolgozó vállalkozásokat tömörítő Arbor szövetség az osztrák Holzindustrie Schweighofer tervezett székelyföldi megtelepedése ellen - írja pénteki számában a Krónika napilap.
A több mint 3000 személynek munkát adó 150 vállalkozást tömörítő szövetség állítása szerint az osztrák cég olyan árat kínál a székelyföldi fáért, amilyet a helyi kis cégek nem tudnak kifizetni, és ezáltal az ő megélhetésüket veszélyezteti. "A Holzindustrie Schweighofer térhódítása Kovászna megyében nem más, mint a székelyföldi és ezen túlmenően a romániai, ma még meglévő faipari egységek tudatos csődbe taszítása és ezen vállalkozások alkalmazottainak a munkanélküli irodákhoz való átirányítása" - fogalmaz nyílt levelében az Arbor igazgatótanácsa.

A fafeldolgozók szövetsége emlékeztet, hogy az osztrák beruházó bevallása szerint évente 800 ezer köbméter rönköt termelne ki, és ehhez 600 személyt alkalmazna. "A Romániában késztermékeket gyártó faipari vállalkozásoknál jelen pillanatban ez a 800 ezer köbméter rönk elvonása 13 300 munkahely megszűnését eredményezi" - áll a nyílt levélben.

Közölték, az osztrák vállalkozás székelyföldi terjeszkedése nemcsak a fafeldolgozó cégeket érinti hátrányosan, hanem a turisztikai, valamint a segédanyagokat, faipari gépeket és cserealkatrészeket gyártó vállalkozásokat is. "A környezetre gyakorolt hatása pedig beláthatatlan következményekkel fog járni gyermekeink, unokáink életében" - írják a nyílt levélben.

Az Arbor szövetségbe tömörült cégek az osztrák beruházás azonnali leállítását, a rönkök és a fűrészáru exportjának megszüntetését, és egy olyan törvénytervezet kidolgozását sürgetik, amely előírja, hogy az erdőtulajdonosok a meghirdetett és értékesített rönkmennyiségből elsősorban a késztermékeket előállító vállalkozásokat szolgálják ki.

Az Arbor törekvései mellett foglalt állást Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei képviselője is. A politikus az MTI-nek elmondta, három éve dolgoznak azon, hogy a Holzindustrie Schweighofer ne tudjon Hargita megyében megtelepedni. Azt is hozzátette, egy olyan jogszabály megalkotására keresik a megoldást, amely szerint nagyobb adót lehetne kiróni azokra a cégekre, amelyek feldolgozatlan fát szállítanak el a fa kitermelésének a térségéből.

Az osztrák Holzindustrie Schweighofer március 28-án jelentette be Sepsiszentgyörgyön, hogy 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó üzemet épít a Kovászna megyei Rétyen. A bejelentés szerint az 50 hektáros területre tervezett fafeldolgozó üzem 650 személynek ad majd közvetlenül munkát, közvetve pedig további 2000 munkahelyet generál a térségben.

Olvasóink írták

  • 3. CCM 2013. április 06. 07:05
    „Pont ezek tiltakoznak az Arboros és az RMDSZes famafia ! A környezetben már nincs nagyon amit tönkretenni mert ezek már eléggé tönkretették letarolva az erdöket !”
  • 2. _csutak_ 2013. április 05. 11:55
    „Aki belép az EU-ba az elfogadja az alapeszmét:
    A termelő eszközök, a termelést elősegítő pénz és a dolgozók szabadon mozoghatnak az EU területén, korlátozás nélkül!”
  • 1. szatyi 2013. április 05. 10:54
    „Kezdenek rájönni a szomszédok is, hogy milyen nagyszerű ez az EU!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házomlás Indiában, két tucatnál is több halott

Összedőlt Indiában egy épülőfélben lévő hétszintes épület, a rendőrség szerint a házomlásban… Tovább olvasom