Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

A rossz idő sem tette tönkre a Hagymafesztivált

A borongós idő ellenére ezrek látogattak ki a makói nemzetközi hagymafesztiválra a hétvégén.

– Lukács István barátunk fogott marosi márnát, harcsát, balint, és került a bográcsba fehértói ponty is. Ebből főztünk marosi hallét – árulta el Molnár Zoltán, a Molnár-Szabó szomszédközösség nevű csapat főnöke, aki azt is elmondta: az ízesítéshez szánt hagyma makói volt. A társaság, amely egyike volt a makói hagymafesztiválra meghirdetett bográcsos főzőverseny kéttucatnyi csapatának, évek óta vesz részt a főzőversenyen. Idén díjat is kaptak a rangos szakmai zsűritől.

A jó hangulat persze nem csak a szombati főzőversenyre volt igaz. Pénteken a kitartóan szakadó eső ellenére is közel ezren nézték-hallgatták a Bikini zenekar koncertjét. Miközben a főtéri sétány mentén kismesterek, népi iparművészek kínálták portékáikat, a főtéri nagyszínpadon egymást váltották a helyi kedvencek és a sztárvendégek, a gyerekeknek kézműves-foglalkozásokat rendeztek, és ahogyan egy gasztronómiai rendezvényen illik, tájjellegű, gyakran hagymával készülő vagy ízesített ételek és italok, kóstolók várták az érdeklődőket.

Hagymafesztivál Makón. Fotó: Szabó Imre (Galéria)

A makói nyugdíjasklubok baráti köre például hagymás húsos tekercset, sajtos-hagymás kiflit és pogácsát, valamint ezúttal ugyancsak fokhagymával készült hólabdát kínált a fesztivál vendégeinek. Mint szóvivőjük, Siposné Pánczél Ilona elmondta, mindenki otthon sütött, a munka előző nap késő éjszakába nyúlt – ezt azonban az elégedett arcokat látva senki sem bánta meg.

Bálint Márta, a szervező Hagymaház igazgatója a rendezvény előtt azt mondta, 30 ezer látogatóra számítanak. A borongós, néha esős idő miatt ennyien végül nem jöttek el, de a résztvevők száma a legóvatosabb becslések szerint is bőven meghaladta a 20 ezer főt. Ez pedig, mint Buzás Péter polgármester fogalmazott, jó reklám volt a turizmusra egyre komolyabban építő fürdővárosnak.

Korábban írtuk:

A város főterén kézművesek kínálják portékáikat, a gyerekeket játszóház várja, illat- és ízkavalkád fogadja az érdeklődőket. Délután 5-kor Kasza Tibi lép fel a nagyszínpadon, este 8-kor a Csík együttes szórakoztatja a közönséget. A fesztivál kavalkádját vasárnap is érdemes lesz megnézni - a sztárvendégek L. L. Junior, Danics Dóra és a By The Way lesznek.

Irány a Hagymafesztivál! Fotó: Szabó Imre (képgaléria)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csempekályhát kapott a pitvarosi család

Az első országos kályhásverseny egyik remekműve Pitvarosra került. Tovább olvasom