Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 16°C | 25°C Még több cikk.

Felújították a Kossuth-kutat

Földeák - Szent László lovagkirály ünnepét minden évben búcsúval és szentmisével ünneplik a községben. Idén a park új látványosságait is felavatták.
Földeák búcsúnapján, vasárnap átadták a falu jótevője, Oltványi Pál szobrát és a felújított Kossuth-kutat. A templomban Kondé Lajos, a szegedi dóm plébánosa mondott szentmisét. Ezután Kiss Jenő szobrászművész leplezte le alkotását a templom előtti téren, ahol már egy tábla is emlékeztet a falu egykori plébánosára, Oltványi Pálra – ő építtette a templomot és a kápolnát, kibővíttette az addig két tanteremből álló iskolát, majd a szegény iskolanővéreket bízta meg a vezetésével. A szegény, tehetséges gyermekek taníttatására alapítványt hozott létre.

Katona Pál, a község jelenlegi plébánosa elmondta, a szobor felállítására azért is szükség volt, hogy az emberek felismerjék azt a felelősséget, ami a teremtéssel rájuk hárult. Oltványi Pál munkássága példaértékű mindenki számára.

Bakos Adrienn, a MOBIL Földeáki Fiatalok Egyesületének elnöke és az ünnepség résztvevői a felújított Kossuth-kútnál. A szerző felvétele
Bakos Adrienn, a MOBIL Földeáki Fiatalok Egyesületének elnöke és a résztvevők a Kossuth-kútnál.
A szerző felvétele

Az alkotás felszentelése után a park északi oldalán található kúthoz vonultak az ünneplők, ahol Vass Imre polgármester mellett Mágori Józsefné országgyűlési képviselő és Bakos Adrienn, a MOBIL Földeáki Fiatalok Egyesületének elnöke mondott beszédet. Mindannyian a falu lakosainak együttműködését, összefogását méltatták.

A Kossuth-kutat, a község első mélyfúrású kútját 1895-ben építették, nevét pedig a szabadságharc századik évfordulóján kapta. Felújítását a helyi fiatalok kezdeményezték, és közösségi munkában valósult meg. A felajánlások mellett 6–700 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a lakosok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családi embercsempészek

Anyát és lányát fogták el a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség munkatársai kedden délelőtt. Tovább olvasom