Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Fürdőfejlesztési álmok Makón

Makó - Úgy tűnik, menthetetlen a makói fürdő nagymedencéje, útjában áll a további fejlesztéseknek – ugyanakkor a bővítési ötletek érdekesek. A makói vállalkozókat viszont nemigen mozgatták meg.
Úgy tűnik, menthetetlen a makói fürdő nagymedencéje, útjában áll a további fejlesztéseknek – ugyanakkor a bővítési ötletek érdekesek. A makói vállalkozókat viszont nemigen mozgatták meg: bár sokan jöttek el arra a fórumra, ahol ezekről szó volt, alig néhányan jelezték, hogy vannak elképzeléseik, amivel csatlakoznának a gazdaságélénkítő beruházáshoz.

Három és fél milliárdot szeretne költeni – részben hitelből, részben pályázati támogatásból – a makói önkormányzat a városi termál- és gyógyfürdőre. A beruházás eredményeként a város vonzó idegenforgalmi célpont lesz, megpezsdül a gazdaság – vázolta fel reményeit Makó polgármestere és parlamenti képviselője, Buzás Péter a fürdőfejlesztésről rendezett minapi fórumon. Hogy milyen lesz a fürdő? A tervezésben részt vevő két szakember, Vörös Imre és Brachna János a helyi termálvízre és gyógyiszapra alapozva olyan fürdőt álmodott meg, aminek a gyógyászat, a wellness és a szórakoztatás egyaránt erőssége; több szempontból újszerű, és Magyarországon versenytárs nélküli.

A nagymedence útban van

Az ötvenméteres nagymedence, amely az úszósport szempontjából az egyesület edzője, Lipták Éva szerint nélkülözhetetlen, és amelynek megmaradásáért aláírásokat is gyűjtöttek Makón, valószínűleg áldozatául esik a beruházásnak – a tervező, Vörös Imre legalábbis nehezen tudja elképzelni másként az épületegyüttes bővítését. Erről a kérdésről azonban a tervezés későbbi fázisában még szó lesz, döntés egyelőre nem született – hangsúlyozta Buzás Péter.

Ami a részleteket illeti: az új fürdőben az időseket korszerű gyógyrészleg, a fiatalokat wellnesscentrum várná, és lenne benne külön szaunavilág is. A komplexum részeit fedett folyosó kötné össze, és közös jellemzője volna az épületegyüttesnek, hogy az egész családnak képes lenne élményt nyújtani. Különleges funkciónak szánják a tervezők a gyógynövényes szénafürdőt, a nemeskő-gyógyászatot és többek között a sóbarlangot.

A fórumot a makói vállalkozóknak hívták össze azért, hogy ők legyenek az elsők, akik értesülnek a kínálkozó lehetőségekről és mondják el, milyen fejlesztési elképzeléseik vannak, amik ugyancsak számot tarthatnak az ide látogatók érdeklődésére. A polgármester elmondta például: jó lenne, ha helyiek hasznosítanák a gyógyszállónak alkalmas régi városháza vagy az egykori rendőrség épületét, esetleg panziókat, vendéglőket létesítenének a fürdő környékén. Az érintettek közül sokan jöttek el, ennek ellenére csak néhányan szóltak hozzá az elhangzottakhoz – egyikük jó ötletnek tartotta a lovasturizmust is bevonni a város idegenforgalmi kínálatába, más a zenés szórakozóhelyeket hiányolta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Majdnem csőbe húzták a makói középiskola igazgatóját

Makó - Kellemetlen helyzetbe került az összevont makói középiskola új igazgatója, Horváth Zoltán a… Tovább olvasom