Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Hamarosan Amerikába megy nótázni Varga Anna

Amerikába készül a makói nótaénekes, Varga Anna, akinek most jelent meg a kilencedik albuma. Azt mondja, ez volt az utolsó. A makói piacon is ismert, virágokat áruló asszony úgy látja, bár az idősebb korosztály ragaszkodása töretlen a műfajhoz, a magyar nóta lassan kiszorul a médiából, a rajongók pedig elfogynak.
Varga Anna a most megjelent kilencedik kazettát az utolsónak szánja. Fotó: Szabó Imre
Virágok közt élek – ez a címe a makói Varga Anna legújabb, sorrendben kilencedik magyarnóta-kazettájának, és a cím csakugyan találó. A nyugdíjas asszony ugyanis – ha éppen nem énekel valahol – szebbnél szebb virágokat árul a makói piacon, no meg természetesen saját albumait. A nótázást egyébként gyermekkorában kezdte, az apátfalvi tanyavilágban tanulta meg az első dalokat. Ma már több mint ezer nótát ismer, havonta fellép itthon és olykor külföldön is. Most éppen Amerikába készül. Tavaly is szeretett volna kiutazni – akkor nem sikerült, most viszont már a zsebében a repülőjegy, december végén megy és amerikai magyar klubokban fog énekelni. Tapasztalatai szerint különben a negyvenévesnél idősebb korosztály kedveli a műfajt – épp az ő kedvükért adja ki hangzóanyagait inkább kazettán, mint CD-n.

Varga Anna, a makói

Bár az ember azt hinné, a magyar nóta sztárjai inkább férfiak, úgy látszik, a nők sincsenek köztük kevesen. Olyannyira, hogy Varga Anna a most megjelent kazettán már Makói Varga Annaként hirdeti magát – a tavaly első ízben Varga Anna név alatt kiadott album óta ugyanis kiderült, tevékenykedik a műfajban egy másik ugyanilyen nevű énekesnő is. Korábban ez azért nem derült ki, mert albumait egészen a tavalyiig Antal Imrénéként jegyezte a makói nótaénekesnő, férje iránti tiszteletből. Nem ez változott meg: többen jelezték, hogy ebben a stílusban sem szokás férjezett néven fellépni – ő pedig igyekezett ehhez igazodni.

Az új, sorrendben kilencedik albumon egyébként harminc magyar nóta hallható. A dalok között hét új is van, a szintén makói Bozsogi Attila szerzeményei, de a szegedi Kikli Tivadar és Bánfalvi József is képviselteti magát az albumon. Az énekesnőt az egykori vonópárbajgyőztes prímás, az ugyancsak makói származású Puka Károly zenekara kíséri a felvételen. Varga Anna egyébként már az előző, tavalyi albuma megjelenésekor is azt mondta, hogy az volt az utolsó: minthogy ő ragaszkodik az élő zenei kísérethez, a stúdiófelvétel nagyon drága, ugyanakkor a magyarnóta-kazetták terjesztésével senki sem foglalkozik, mi több, a műfaj a televízióból is kiszorult szinte teljesen. Most azt mondja, tényleg befejezi a hangzóanyagok kiadását. Az eddigieken több mint kétszázötven nóta hallható. Ez az utókornak is megmarad; talán éppen ezeket meghallgatva lesz majd valaki, aki újra felfedezi egyszer a műfaj szépségét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hűtőház az ipari parkban

Magántőkéből és pályázati támogatásból 278 millió forintos hűtőház épült Makón. Az ipari park első… Tovább olvasom