Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Ismét találkoznak Csókás öregdiákjai

Csókás, Makó - A hétvégén ismét találkoznak az egykor Makóhoz tartozott, mára már elnéptelenedett Csókás egykori lakói, az ottani iskola volt diákjai.
Csókás a Makó környéki tanyavilág legtávolabbi része volt – iskolája több mint 100 éven át, 1863-tól 1970-ig működött, és a tanyai iskolák közül a legnagyobb létszámú volt. Az épület ma már nincs meg, a tégláit is elhordták, csak egy kereszt jelöli a helyét. A Makótól 24 kilométerre fekvő terület ma a szomszédos Békés megyéhez, Békéssámsonhoz tartozik.

Mint beszámoltunk róla, az iskola helyén egy öregdiák, a makói Brutyó Imre kezdeményezésére márvány emlékkövet állítottak, amelynek költségeire az egykori tanulók több mint 100 ezer forintot adtak össze. A kövön megörökítették az egykori tanítók, valamint az adományozók nevét, az avatáskor pedig elhatározták a résztvevők, hogy ezentúl minden évben összejönnek megemlékezésre. Így lesz ez vasárnap délelőtt 11-kor is. A találkozóra, amely ebéddel zárul az igási Koccintóban, 160-an jelezték részvételüket.

Brutyó Imre lapunknak elmondta: az azóta eltelt egy évben a kereszthez feljáró épült, az emlékkőre pedig új tábla került, amely nagyobb, olvashatóbb betűkkel örökíti meg az adományozók névsorát. Felállítottak az emlékkő mellé egy márványtalapzatú kőasztalt is, amely a lábazatán lévő táblával az utolsó néptanító, Mészáros Mihály és a valaha élt csókásiak előtt tiszteleg – ez az itteni megemlékezések, istentiszteletek miatt volt fontos. Az azonban továbbra is kérdéses, sikerül-e valaha a mára szinte teljesen elvadult környéket is rendezetté tenni. Csókáson már mindössze egyetlen tanyában él egy idős ember, amúgy a vidék teljesen lakatlan. Brutyó Imrének nemrégiben vadászok mesélték, hogy már vaddisznót is lőttek itt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább épülhet az M43-as Makótól

Folytatódik az M43-as autópálya építése Makótól az országhatárig. Tovább olvasom