Az intézményben logopédiai fejlesztő- és sószoba is helyet kap. A Maros-parti városban úgy számolnak, hogy az elkövetkező években növekedni fog az óvodáskorú gyermekek száma.
A leromlott műszaki állapot, s egy örvendetes tény: a gyermeklétszám várható növekedése is indokolta, hogy a makói önkormányzat új épületet építtessen az újvárosi óvodának. Buzás Péter polgármester lapunknak elmondta: az Erdélyi püspök utcában három telken tervezik a közel negyedmilliárdos beruházást, amihez uniós forrásra is pályáztak.
– Megvásároltunk két házat a jelenlegi óvodaépület szomszédságában, itt mindent le kell bontani, hiszen egy teljesen új, 836 négyzetméteres, korszerű épületet szeretnénk felhúzni. A Dél-alföldi regionális operatív programtól 200 milliós támogatást igényeltünk, a pályázatunkat már el is fogadták. Sikeres tender esetén a város a kivitelezéshez 22 millió forintos saját erőt vállal. Az új épület központi funkciót lát el, hiszen a hasznos terület bővülésével befogadhatják majd a Petőfi parki épületbe járó ovisokat is – fogalmazott Buzás Péter, aki hozzátette: mindenképpen indokolt a fejlesztés, hiszen a városi fenntartású hét óvodaépület közül jelenleg csupán egy korszerű, a Kálvin téri intézmény.
 |
| Hepp Attiláné szerint 2010-re itt minden megváltozik. Fotó: Illyés Szabolcs |
Hepp Attiláné, az újvárosi óvoda intézményvezetője részletesen bemutatta a koncepciót, amely a természet és a nevelői munka mind közvetlenebb kapcsolatán alapul. A jelentős területnövekedés eredményeképp jókora udvart ölel majd körül az épület. Így a csoportszobák közvetlenül a zöld felületre nyílnak majd.
Az uniós pályázat előírásának megfelelően teljesen akadálymentesített lesz az új ingatlan, és lehetőség nyílik a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált nevelésére is.
Makón stabil az utánpótlás
Míg megyénk csaknem minden településén komoly gondot okoz, hogy a következő években a pedagógiai rendszerbe lépő gyermekek számában jókora csökkenés mutatkozik, és akár intézménybezárásokkal is számolni kell, Makón stabil az utánpótlás – tudtuk meg Sipos Mártától, a közoktatási csoport munkatársától. Sőt kiderült: még létszámnövekedésre is készülnek, bár konkrét számot csak a beiratkozások után lehet majd tudni.
|
– Minden csoportszobához külön öltöző, szertár és mellékhelyiség kapcsolódik majd, de közösségi tér is része a koncepciónak: a szobákat egy 100 négyzetméteres zsibongó köti össze. Végre saját tornaszobánk is lesz, ezt az utca felőli épületrészben alakítjuk ki – sorolta az intézményvezető.
Megtudtuk: a központi szerepet vállaló épületben logopédiai fejlesztő- és sószoba is helyet kap. Jelenleg négy csoport működik az Erdélyi püspök utcai intézményben, összesen 89 gyermekkel – a makói ovik egyébként már most is csaknem teljes kihasználtsággal működnek.
Az új épületben hat csoportszoba áll majd rendelkezésre, ami jelentős bővülésre nyújt lehetőséget. A munkálatok a nyertes pályázat esetén jövőre kezdődnek el, és 2010-ben már használható lesz az épület, az építkezés alatt a város üresen álló épületeiben működnek majd a csoportok.