Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Országos hírű a makói balett

Makó - A napokban fergeteges gálaműsorral zárta az idei idényt a makói Varga Balett Táncműhely. Idén is sok versenyen szerepeltek sikerrel, vezetőjük, Varga József pedig komoly szakmai elismerésben részesült táncpedagógusi munkájáért.
Korábban lényegében nem volt hagyománya a művészeti ágnak a városban, most viszont országosan is jegyzik a makói klasszikusbalett-oktatást. Másfél évtizede vállalta fel ezt Varga József, a Szegedi Nemzeti Színház Dömötör-díjas táncművésze, aki az ifjú balerinák oktatását egészen tavalyig iskolai keretben, tavaly szeptember óta pedig a Varga Balett Táncmű-helyben végzi segítőivel – most Baán Bettinával és Szalai Alexa Ritával, mindketten ugyancsak a szegedi társulat művészei.

Jelenleg 120 növendékkel foglalkoznak az óvodástól a 14 esztendősökig, 9 korcsoportban. A csoportok neve egyébként érdekes: az ovisoké Bogyó, Babóca és Bambi, az iskolásoké pedig Petit, Demi, Pirouette, Developpé, Allongé és Arabesque – ez utóbbi kifejezések egy-egy balettmozdulat nevei franciául.

Mester és tanítványai. Fotó:
Mester és tanítványai. Fotó:

Az ifjú művészek legutóbb az 5. Országos Klasszikus Balett Versenyen szerepeltek kiválóan – mesterük, Varga József pedig sokéves kiemelkedő művészi és felkészítő munkáért kapott szakmai elismerést a zsűritől, amelynek elnöke Juronics Tamás volt. Ez a siker nem egyszeri: lényegében minden megmérettetésen első vagy dobogós helyezést érnek el a makói diákok. Mint többször elmondták róluk, a többiek csak abban bízhatnak, hogy ők valamiért nem indulnak el a versenyen. Most majdnem ez történt, a kiírás ugyanis úgy szólt, hogy csak művészeti iskolák csoportjai indulhatnak.

A makóiak végül úgy jutottak el, hogy versenyen kívül vállalták a fellépést. Ezért a fellépők a különdíjat hozták el, tekintettel arra, hogy produkcióik pontszámban magasan a többi fölött voltak. Így lett különdíjas négy csoport, Rudisch Boglárkát pedig szólótáncosként díjazták. Ez a verseny amúgy a legrangosabb az országban, 3 évente rendezik meg.

A Varga Balett Táncműhely ifjú művészei mindenütt sikert aratnak. Fotók: Mágori Dániel
A Varga Balett Táncműhely ifjú művészei mindenütt sikert aratnak. Fotók: Mágori Dániel

A szeptember óta saját lábra állt műhely sokféleképpen vesz részt a város életében. Tartottak jótékonysági estet a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek részvételével, makói kuriózumként, ugyancsak ismert művészek közreműködésével előadták a Diótörőt. Varga József tanítványai közül már eddig is többen kerültek a táncművészeti főiskolára, egyéb művészeti intézményekbe. A cél azonban nem csupán a tehetségek felkutatása – mondja Varga József –, hanem az is, hogy minél több tanuló szeresse meg a tánc kultúráját, legyen nyitott a művészetre, a szépségre, figyeljen oda a mozgására, a tartására, az egészséges életmódra. Büszkén teszi hozzá: már olyan tanítványa is van, aki Szegedről jár át Makóra.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elment a makóiak kedve a kórházvitától

A polgármester úgy látta, a vásárhelyi kórházvezetés késve elküldött tájékoztatója nem ad választ a kérdéseikre, újabb veszekedésnek pedig nincs értelme. Tovább olvasom