Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

SZTE Innovációs Workshop - előadások, kiállítások és bemutatók a Szegedi Tudományegyetem innovációs tevékenységéről

Egyetemünk ismét kitárja kapuit és szeretettel várja az innováció iránt érdeklődőket. Az SZTE Innovációs workshop programjai ingyenesen megtekinthetőek, regisztráció nem szükséges. (X)
A Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága a tavalyi évben hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első SZTE Innovációs Napot. A megjelent több mint 160 vendég visszajelzései nyomán sikeresnek mondható esemény folytatásaként idén is megrendezésre kerül, 2013. március 21-én, az Egyetem egyik legjelentősebb innovációs eseménye, az SZTE Innovációs Workshop, ahol az SZTE kutatói és oktatói mellett társintézmények és vállalati partnereink innováció iránt érdeklődő résztvevőit várjuk.

A rendezvény célja, hogy összehozza a kutatói élet szereplőit, oktatókat, hallgatókat és vállalatok vezetőit egyaránt. A programnak a Tanulmányi és Információs Központ (TIK) ad helyszínt.

Az SZTE Innovációs Workshopon egyetemi és vállalati vezetők osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel. Az előadások során olyan problémák és kihívások kapnak hangsúlyt, amelyekkel az innovációs és technológia transzfer folyamatokban érintett kutatóknak és vállalkozásoknak egyaránt szembesülniük kell mindennapi tevékenységeik során. A délután folyamán, az előadásokkal párhuzamosan az érdeklődők innovációs bemutatókon vehetnek részt, ahol megkóstolhatják az „innovációs-cukorkát", arcbőréletkor mérésen vehetnek részt, vagy akár a lángoló jég bemutatót is megtekinthetik.

Az SZTE Innovációs Workshop programjai szabadon megtekinthetőek, amelyekhez regisztráció nem szükséges. A rendezvény látogatása bárki számára ingyenes.

Az SZTE Innovációs Workshop TÁMOP-4.2.3.-12/1/KONV-2012-0035 számú, „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen" című pályázat keretein belül valósul meg.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrád megyében egyedülálló állatkórházi színvonal a Vezér Állatorvosi Központban

Csendben, minden látványos és hangos ceremónia nélkül, de annál nagyobb elhivatottsággal nyitotta… Tovább olvasom